Hirdetés

Orbán Viktor élesen bírálta Erwin Koemant, a magyarok szövetségi kapitányát

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Belgiumban játssza első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott a sikertelen világbajnoki selejtezők után: Erwin Koeman tanítványai november 14-én barátságos meccsen lépnek pályára Genfben házigazdáik ellen.

Hírösszefoglaló

2009. október 28., 10:042009. október 28., 10:04

A belga együttes – amely a nemzetközi szövetség legfrissebb világranglistáján a 68. helyen áll, míg Magyarország az 50. – szintén nem dicsekedhet idei teljesítményével, hiszen már izgulnivalója sem maradt a világbajnoki selejtezők hajrájában.

Világbajnoki selejtezőcsoportjában a spanyolok, a bosnyákok és a törökök mögött a 4. helyet szerezte meg, kvalifikációs mérlege: 3 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség. A gyenge szereplés miatt a szövetségi kapitányi posztot ideiglenesen ellátó Frank Vercauteren lemondott. A belgák új szakvezetője október 1-jétől az a – Koemanhoz hasonlatosan holland – Dick Advocaat, aki előzőleg a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Zenit Szentpétervár vezetőedzője volt.

A szakember az orosz együttessel UEFA-kupát, illetve Európai Szuperkupát nyert. A statisztikák a belgák mellett szólnak. Az eddigi 11 mérkőzésből ugyanis hetet nyertek meg, míg két döntetlen mellett csupán két magyar siker született – az utolsó 1958-ban. Az még nem biztos, hogy ez lesz a magyar csapat évzáró meccse, ugyanis a nemzetközi szövetség honlapja szerint november 18-án Lengyelországban is pályára lép, ám ezt még nem erősítette meg a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Erwin Koeman annak tudatában készül az edzőként nála eddig jóval többet felmutató honfitársa, Dick Advocaat elleni párharcra, hogy munkáját a hét elején éles kritikákkal illeték. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke – aki a felcsúti Puskás-akadémia alapítója is – a vasárnap esti, 3-0-ás hazai sikerrel zárult Videoton–Debreceni VSC bajnoki rangadó után azt nehezményezte, hogy a szövetségi kapitány nem látogatott ki a listavezető és a címvédő mérkőzésére.

„Fájlalom, hogy a szövetségi kapitányt nem láttam itt, továbbra sem érzem, hogy a magyar válogatott jó kezekben lenne, nem látom, hogy azok a játékosok, akik itthon hétről hétre megfeszülnek, fiatalok, tehetségesek, ilyen terhet is el tudnak viselni, mint amilyen a mai volt, azokra odafigyelne valaki a válogatott háza táján. A klubok rendben vannak, sőt inkább rendben vannak, mint a válogatott. Egész egyszerűen méltatlan, hogy egy ilyen rangadón nincsenek itt, akiknek egyébként az lenne a dolguk, hogy a legjobb magyar játékosokból álló válogatottat összeállítsák.”

Az MLSZ tegnap közölte, hivatalosan nem reagál a politikus kijelentéseire. Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke közölte, a szövetség minden véleményt, álláspontot tiszteletben tart, még ha különbözik is az MLSZ-étől. A sajtófőnök idézte Kisteleki István MLSZ-elnök szavait, aki úgy fogalmazott: „ha belegondolok, megtiszteltetés, hogy az utóbbi időben mindenki ennyit foglalkozik a magyar labdarúgással”.

Románia november 14-én biztosan a lengyelekkel játszik barátságos meccset Varsóban. Ez a találkozó is két csalódott válogatott összecsapása lesz: a világbajnoki selejtezőkben a szerbek, a franciák, az osztrákok és a lettek mögött végző románok házigazdái csoportjukban szintén ötödikként zártak – Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Észak-Írország is jobb mérleggel zárt a lengyeleknél.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés