
2012. július 30., 09:002012. július 30., 09:00
Miközben Mitt Romney amerikai republikánus elnökjelölt fotózkodott azokkal, akiket mellé engedtek a kosaras birkózóknak kinéző testőrei, a közönség hangorkánnal buzdította a célba érésre a 400 méter férfi vegyes első előfutamának katari résztvevőjét – Ahmed Ghithe Atari végül 5:21.30-as idővel teljesítette a távot, amelynek világcsúcsát 4:03.84-gyel tartja Michael Phelps.
A bulis hangulat hamar átragadt a maroknyi magyar szurkolóra is (amelynek egy része az Aquatics Centerben dolgozó takarítókból állt), hiszen azt láthatták, hogy a 4. futamban Cseh László fej fej mellett halad a címvédő Phelpsszel, és végül csupán hétezreddel marad el az amerikaitól. Az idejük ugyan gyengébb volt, mint az előző futamban remeklő japán Koszuke Haginóé és a brazil Thiago Pereiráé, de ez korántsem vetette vissza a piros-fehér-zöld érmes reményeket.
Nem úgy az utolsó, 6. futam történései: Ryan Lochte motorként húzta magával a többieket, olyan erővel, hogy végül további 4 úszót „vitt” magával a döntőbe, miközben az öltözője felé tartó Cseh László kővé meredve bámulta az egyik kivetítőn, hogy a Phelps mögötti aprócska hátrányából már nem lesz lehetősége előnyt kovácsolni. A 14-szeres olimpiai bajnok a 8. idővel, éppen hogy bepottyant a döntőbe – a magyar fiú pedig kiesett. A szinte sokkos állapotba került magyar úszó nem hitt a szemének, és a rá várakozó újságíróknak is csak annyit tudott mondani: „Phelpsre figyeltem, az időre nem; de nem éreztem lassúnak magamat.”
Hogy pontosan mi történt, arra Kiss László szövetségi kapitány adott magyarázatot: „Laci részéről nagy tévedés volt, amikor azt hitte, már nem lehet baj, ha utolérte Phelpst. A pillangón összeszedett hátrányát háton, majd mellen ledolgozta, sőt még az élre került, utána azonban gyorsúszásban visszavett a tempóból, amiért nagy árat fizetett.”
A kérdésre, hogy Phelps tényleg ennyire gyenge, vagy csak kockázatosan taktikázott, az esti döntő adta meg a választ, az igazság pedig valahol középen volt. Ryan Lochte fél távtól egyértelműen átvette a vezetést, sokáig még a világcsúccsal is csatázott, majd végül több mint három másodperccel nyert Pereira előtt, Phelps pedig csak a negyedik lett Hagino mögött.
Cseh Lászlóhoz hasonlóan az első napon csalódnia kellett a szintén érmes reményekkel érkezett Hosszú Katinkának is – így mindketten ma bizonyíthatnak újra, a férfi 200 pillangó, illetve a női 200 vegyes előfutamaiban. A 400 vegyes három évvel ezelőtti világbajnoka szombaton Jakabos Zsuzsannával szerepelt egy előfutamban, és – csapattársával ellentétben – a harmadik idővel jutott be a fináléba. A leggyorsabban a nagy vetélytárs, az amerikai Elizabeth Beisel úszott, közéjük pedig a kínaiak második számú versenyzője, Je Si-ven furakodott be.
Az ázsiai úszó a döntőben aztán még nagyobb meglepetést tudott okozni. Az élénkpiros úszódresszével kitűnő Katinka nagyon erősen kezdett pillangón és háton, de mellúszásban már Beisel, majd Je is elé került, az utolsó 100 méteren pedig a kínai olyan gyorsúszást produkált, ami nemcsak aranyat hozott neki, de az olimpia első úszóvilágcsúcsát is, miközben a hajrában honfitársa is beért a dobogó harmadik fokára. Je Si-ven 4:28.43 perces ideje több mint egy másodperccel gyorsabb a Pekingben még győztes, de Londonban csak hatodik ausztrál Stephanie Rice rekordjánál, míg az április elején úszott saját idei legjobbjára közel hét másodpercet vert rá.
A 16 éves kínai lány utolsó 50 méteres részideje (28,93 másodperc) még Locht-énál (29,10) is jobb volt. Az ausztrálok a gyilkos csatát hozó 4×100-as női gyorsváltóban vigasztalódhattak, míg a negyedik helyen zárt Hosszú Katinka mellett a 400 gyorson hatodik Kis Gergő szerzett pontot a magyar úszócsapatnak.
Kiss Csaba, London
Férfiak, 400 m vegyes: 1. Ryan Lochte (amerikai) 4:05.18 perc, 2. Thiago Pereira (brazil) 4:08.86, 3. Hagino Koszuke (japán) 4:08.94. 400 m gyors: 1. Szun Jang (kínai) 3:40.14 – olimpiai csúcs, 2. Pak Te Hvan (dél-koreai) 3:42.06, 3. Peter Vanderkaay (amerikai) 3:44.69, ... 6. Kis Gergő (magyar) 3:47.03. Nők, 400 m vegyes: 1. Je Si-ven (kínai) 4:28.43 – világcsúcs, 2. Elisabeth Beisel (amerikai) 4:31.27, 3. Li Hszuan-hszu (kínai) 4:32.91, 4. Hosszú Katinka (magyar) 4:33.49. 4×100 m gyors: 1. Ausztrália 3:33.15 – olimpiai csúcs, 2. Hollandia 3:33.79, 3. Egyesült Államok 3:34.24.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.