
Fotó: Agerpres
2009. október 12., 10:012009. október 12., 10:01
A 67 éves belga sportvezető egyedüli jelölt volt a posztra, így nem okozott meglepetést, hogy a 93 voksolásra jogosult tagból 88 támogatásával bizalmat kapott 2013-ig. A szervezetet 2001 óta irányító Rogge számára ez lesz az utolsó négy év, melyet a NOB elnöki székében tölthet, ugyanis a szabályok szerint a jövőben többször nem jelöltetheti magát.
„Óriási kitüntetés ez számomra – mondta a választás eredményének kihirdetését követően. – Innentől a jövőre koncentrálunk, mert rengeteg feladat áll előttünk. Csökkentenünk kell a különbséget a sportban a fejlett és a fejlődő országok, illetve a férfiak és a nők között.” A tisztújítás során az olasz Mario Pescante és a szingapúri Szer Miang Ng személyében két új alelnököt is megválasztottak, illetve a 15 fős végrehajtó bizottságba négy új sportdiplomata került be. A NOB tagjainak száma pedig 112-re nőtt, felvételt nyert többek között Frigyes koronaherceg, a dán trónörökös is.
A tagok két sportág, a golf és a hétfős rögbi olimpiai műsorra tűzéséről is szavaztak. A voksolás itt sem hozott meglepetést, hiszen mindkét sportág megkapta a támogatást a tagoktól, így 2016-ban és 2020-ban biztosan szerepel majd a nyári játékok műsorán.
A szavazás előtt volt olyan NOB-tag, aki kifejezetten ellenezte ezt a fajta bővítést: a kanadai Dick Pound hangoztatta, hogy mind a hét felvételt kérő sportágról (a golf és a rögbi mellett a karate, a fallabda, a baseball, a softball és a görkorcsolya) szavazni kellett volna most, s tiltakozott, amiért a NOB végrehajtó bizottsága még augusztusban két kandidálóra szűkítette a listát. A szavazás eredménye egyben azt is jelenti, hogy a 2012-es londoni olimpiával szemben nem 26, hanem 28 sportág küzdelmeit rendezik majd meg a riói ötkarikás eseményen, csakúgy, mint tavaly Pekingben.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.