Hirdetés

Olimpiai centenáriumot ünnepelnek Romániában

„Méltón szeretnénk ünnepelni Románia sporttörténetének egyik legjelentõsebb momentumát” – invitálta Alin Petrache, a Román Sport és Olimpiai Bizottság (COSR) elnöke az ötkarikás játékok érmeseit a pénteki centenáriumi ünnepségre.

2014. szeptember 10., 19:422014. szeptember 10., 19:42

Idén ugyanis immár tíz éve annak, hogy az országban elindult az ötkarikás mozgalom, a hazai sportolók pedig mindezidáig összesen 88 arany-, 94 ezüst- és 120 bronzérmet gyûjtöttek, és számos klasszis versenyzõ jutott a viadalok döntõjébe. Köztük a kolozsvári Ráduly-Zörgõ Éva, aki gerelyhajítóként három olimpián is részt vett: 1972-ben Münchenben, 1976-ban Montréalban, 1980-ban pedig Moszkvában képviselte Romániát.

„Román is voltam meg magyar is. Úgy szerepeltem, mint Romániában élõ kisebbség képviselõje, megmaradtam magyarnak. Soha nem is kérték tõlem, hogy változtassak a nevemen, vagy hogy románosodjak el” – magyarázta a Krónikának a korábbi többszörös országos és Balkán-bajnok, Európa-válogatott, Európa-kupa-gyõztes és egyetemi világbajnok atléta. Meglátása ugyanis, hogy ez a centenárium közös ünnep, ugyanakkor az olimpia szellemisége némiképp átalakult az elmúlt idõszakban.

Miközben számára az olimpia még egyet jelentett a becsületes küzdelemmel, a harccal, a kemény munkával, ma úgy érzi, hogy az anyagi haszon került elõtérbe. „Nyilván nem lehet a gyémántligához hasonló pénzdíjas versenyekkel összehasonlítani, de összekapcsolódik” – mutatott rá a COSR etikai bizottságában két évig tevékenykedõ sportoló. Bár õt – a korábbi évekkel ellentétben – most nem hívták meg a centenáriumi ünnepségre, bevallása szerint ezt nem sérelmezi, természetesnek tartja, hogy az érmeseket helyezik elõtérbe.

Ráduly-Zörgõ Éva legjobb eredményét a moszkvai olimpián érte el, ahol hetedikként zárt. „Esélyesként indultam, így bár döntõbe jutottam, nyilván csalódást jelentett a helyezés” – emlékezett vissza. Pedig akkor alighogy hazatért a viadalról, itthon megdobta azt a távot, amellyel az oroszországi játékokon aranyérmes lett volna.

Románia jelenlegi atlétikai keretét illetõen „sötétnek látja a jövõt”. „Felnõtt viszonylatban nagyon leromlott a szint. A sportág menedzselése sem mûködik jól” – szögezte le a veterán Európa-bajnok gerelyhajító. A sporttevékenységéért érdemrendet kapott Ráduly szerint a probléma, hogy iskolai szinten nem helyeznek kellõ hangsúlyt az atlétikára, pedig ezt már kicsi korban kellene megszerettetni, hogy legyen mibõl építkezni. A közönség is elfordult a sportágtól, legutóbb Kolozsváron például szinte üres lelátók fogadták a nemzetközi bajnokságot, holott akár még a tanfelügyelõséggel együttmûködve gyermekcsoportokat is ki lehetett volna vinni a küzdelmekre.

Meglátása, hogy bár az európai és világszinten elért eredmények valóban nagyon magas szintre jutottak, így valóban nehéz újabb rekordokra számítani, de a folyamatosan fejlõdõ eszközök és edzési módszerek még mindig engednek teret a továbblépésre. Az olimpiai centenárium alkalmával különben a bukaresti metrótársaság olimpiai bajnokokról nevezte el állomásait – köztük a tornász Szabó Katalinról – és támogatást nyújt a biztosság „szponzorgyûjtõ” kampányában is.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés