Hirdetés

Olimpia: szárnyalt Kanada új hőse

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Két aranyérmet is szerzett a francia küldöttség a vancouveri téli olimpia harmadik – romániai idő szerint hétfő hajnalban véget ért – versenynapján. Az első siker óriási meglepetésnek számít, hiszen Vincent Jay korántsem volt favorit a férfi sílövők 10 km-es sprintversenyében.

Kiss Csaba

2010. február 16., 08:282010. február 16., 08:28

Győzelmében nagy szerepe volt az időjárásnak, amely több esélyesnek is jelentős gondot okozott: előbb az eső zuhogott, aztán ez havas esőre váltott, majd a végére a nap is kisütött. A 6-os rajtszámmal indult Jay viszonylag kedvező időben teljesítette a távot, miközben minden idők egyik legeredményesebb sportolója, a norvég Ole Einar Björndalen (5 arany-, 2 ezüst-, 2 bronzérem) csak a 17. helyen ért célba.

A magyar Tagscherer Imre a fekvő és az álló testhelyzetben is két-két lövést hibázott, így úszott el a számára még jobb – 70 vagy akár 60 környéki – helyezés. A végül megszerzett 80. pozíció azt jelenti, hogy a ranglistás helyezések alapján a mögötte lévő három indulóhoz képest további öt, nála jobb helyen álló biatlonost is megelőzött.

Északi összetettben viszont már beigazolódott a papírforma, még ha a világranglista-vezető Jason Lamy-Chappuis csak egyszer, közvetlenül a cél előtt vezetett a verseny során. A normálsáncon rendezett síugrást követően a francia az ötödik helyen állt (ezt a számot a finn Janne Ryynaenen „nyert” meg), míg a 10 km-es sífutásban jórészt az összeállt nyolcas élbolyban haladt. A hosszú hajrára széthúzódott az élmezőny, az amerikai Johnny Spillane diktálta a tempót, és behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert.

Eredmények, 3. versenynap.
Női gyorskorcsolya, 3000 m:
1. Martina Sablikova (cseh) 4:02.53 perc,
2. Stephanie Beckert (német) 4:04.62,
3. Kristina Groves (kanadai) 4:04.84.

Szánkó, férfi egyes:
1. Felix Loch (német) 3:13.085 perc,
2. David Möller (német) 3:13.764,
3. Armin Zöggeler (olasz) 3:14.375.

Sílövészet, férfi 10 km-es sprint:
1. Vincent Jay (francia) 24:07.8 p,
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 12.2 mp hátrány,
3. Jakov Fak (horvát) 14.0 mp h.

Északi összetett:
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 25:47.1 perc ,
2. Johnny Spillane (amerikai) 25:47.5 ,
3. Alessandro Pittin (olasz) 25:47.9.

Síakrobatika, férfi mogul:
1. Alexandre Bilodeau (kanadai) 26,75 pont,
2. Dale Begg-Smith (ausztrál) 26,58,
3. Bryon Wilson (amerikai) 26,08.

Ám a végére Lamy-Chappuis is belehúzott, és amíg az amerikai a célegyenesben balra hátrapillantva figyelte az üldözőket, nem vette észre, hogy jobbról a francia lendületesen elhúzott mellette. Spillane így a végére visszacsúszott a második helyre, ám ezzel együtt megszerezte az amerikaiak első ötkarikás érmét az északi összetettben.

Sporttörténelmet írtak a síakrobatika férfi mogul versenyszámában is, hiszen sikerével Alexandre Bilodeau Kanada első olimpiai aranyérmét nyerte hazai földön. Az észak-amerikai ország sportolói ugyanis korábban nem tudtak a dobogó legfelsőbb fokára állni az 1976-os montreali nyári és az 1988-as calgary-i téli játékok alatt sem.

A „buckasí” döntőjében a négy éve győztes ausztrál Dale Begg-Smith kapta a második, az amerikai Bryon Wilson pedig a harmadik legmagasabb pontszámot, amely az összekötő síelés stílusa, a két ugrás minősége és a gyorsaság alapján állt össze.

A férfi szánkósok egyéni versenye kettős német sikerrel zárult: a 20 éves Felix Loch minden idők legfiatalabb bajnoka lett ebben a számban, a harmadik helyen az elmúlt két olimpián győztes olasz Armin Zöggeler végzett. A résztvevők egyperces csenddel emlékeztek meg a pénteki edzésen elszenvedett tragikus balesete következtében elhunyt grúz Nodar Kumaritasviliről.

A szervezők a tragédia nyomán annál a kanyarnál, amelyiknél a baleset történt, megmagasították az oldalfalat, egyben pedig lerövidítették a pályát, így a férfiak is a nők számára kijelölt starthelyről indultak. A női gyorskorcsolyázók 3000 méteres számát a 22 éves cseh Martina Sablikova nyerte, aki így a második cseh női versenyző, aki téli játékokon aranyérmet szerez. Az első a sífutó Katerina Neumannova volt, 2006-ban. A címvédő holland Ireen Wust hetedik lett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés