2010. február 26., 09:342010. február 26., 09:34
A négy együttest számláló B döntőben a hollandok mögött, de az olaszokat és a japánokat megelőzve szerezték meg a második helyet a magyarok, ezzel hatodikak lettek volna, ám mivel később az A döntőben a dél-koreaiakat kizárták, egy helyet előre léptek.
A végső győzelmet világcsúccsal szerezték meg a kínaiak. Miután egyéniben, 1500 méteren Huszár Erika hatodik lett, míg négy éve Torinóban ugyanezen a távon negyedik, a gyorskorcsolyázó első magyarként, harmadszor tudott pontot szerezni téli olimpián. A téli olimpiák eddigi magyar mérlege hat érem (2 ezüst és 4 bronz) és 50 olimpiai pont (39 műkorcsolyában, 3 gyorskorcsolyában, 8 rövidpályás gyorskorcsolyában).
A magyar küldöttséggel ellentétben az amerikaiaknál már korántsem uralkodott jó hangulat a versenynapot követően. A női óriás-műlesikló szám első futamában Lindsey Vonn nagyot bukott, és a kisujját is eltörte (de pénteken rajthoz áll a műlesiklásban). Ezzel viszont nemcsak a saját, de akaratlanul hazai riválisa versenyét is elrontotta – Julia Mancuso, a szám címvédője ugyanis Vonn után rajtolt, de a szervezők menetközben leállították, mivel Vonn még nem tudott kikászálódni a védőhálóból.
Így Mancusónak újból kellett rajtolnia, de újabb szervezői baki miatt csak 13 másik versenyző után indulhatott el ismét – addigra viszont már annyira elromlott az időjárás, hogy csak a 18. időt ért el. „Egészen hihetetlen, ami történt, ilyennek nem szabadna előfordulnia egy olimpián – nyilatkozta, miután kisírta magát siklását követően. – Annyi mindent lehetett volna tenni, ha például egyből szólnak, amikor látták, hogy Vonn elesett, akkor 10 mp után megállhattam volna, és szépen visszamehettem volna a rajthoz, de 50 mp után!
Ez olyan, mintha atlétikában valakinek 400 méter lefutása után szólnak, hogy újra kell rajtolnia.” A probléma abból adódott, hogy a rossz idő és a rengeteg induló miatt a rendezők úgy döntöttek: már az elejétől egypercenként indítják a versenyzőket egymás után, így amikor Vonn bukott, Mancuso szinte azonnal nekivágott a pályának.
Az eset nagy vitát váltott ki, ugyanakkor Atle Skaardal versenyigazgató szerint mindenben helyesen jártak el. „Nem látom okát, miért kellett volna az első futamot is elhalasztani” – reagált az ezt firtató kérdésre Skaardal kevéssel azután, hogy a második futamot egy nappal későbbre halasztották.
A sífutókat már nem zavarták enynyire a meteorológiai gondok: a férfiak 4×10 km-es váltóversenyét a svédek nyerték, a norvégok pedig Petter Northug fantasztikus hajrájának köszönhetően szerezték meg az ezüstérmet. A női gyorskorcsolyázók között új csillag született, ugyanis a 3000 méteren aratott diadala után 5000 méteren is a cseh Martina Sablikova győzött, akinek az 1500-on szerzett bronzérme után már három medál ékesíti vancouveri kollekcióját.
| Sífutás, férfi váltó: Gyorskorcsolya, női 5000 m, olimpiabajnok: |
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.