2009. október 05., 09:532009. október 05., 09:53
A házigazda szerepért ezúttal ötödször pályázó brazil város Madridot előzte meg a döntő voksoláson, amelyben 66:32-re győzött. A NOB-szavazás első körében Chicago, a másodikban pedig Tokió búcsúzott.
Amikor Jacques Rogge, a NOB elnöke bejelentette, hogy Rio de Janeiro lesz a házigazda, a híres Copacabanán természetesen karnevál kezdődött, amelyre 100 ezer embert várnak. Bár a koppenhágai bejelentés után Luiz Inácio Lula da Silva köztársasági elnök kiadta a jelszót: „Dolgozni, dolgozni, dolgozni!”, a lakosság egyelőre hallani sem akar munkáról. A három vesztes városában szomorú, bánatos volt a hangulat.
A titkos esélyes Chicago első körös búcsúja után a washingtoni Fehér Ház csalódottságának adott hangot, egyben közölte: a pályázat sikertelensége nem Barack Obama elnök lobbizásának elutasítását jelenti. Obama Washingtonból gratulált Brazíliának ahhoz, hogy Rio de Janeiro nyerte el a 2016-os olimpiai játékok rendezésének jogát. Obama – aki nem sokkal azután nyilatkozott, hogy repülőgépével hazaérkezett Koppenhágából, a (NOB) üléséről – Chicago kudarca kapcsán megjegyezte: a sportban az az egyik legértékesebb dolog, hogy az ember úgy is részt vehet egy nagyszerű játékban, ha nem szerez győzelmet.
A brazilok sikeréért sokat tett a népszerű köztársasági elnök, Luiz Inácio Lula da Silva, valamint az élő legendának számító labdarúgó, Pelé. Ők is, valamint a Rio sikeréért szorítók számos alkalommal hangsúlyozták: a 400 millió lakosú Dél-Amerika megérdemli, hogy olimpiát rendezhessen. A pályázati bizottság képviselőinek részéről elhangzott, hogy a rossz közbiztonságot emlegető hangok ellenére biztonságos eseményt rendeznek majd, s a riói olimpia sikerességét anyagilag a brazil gazdaság működése garantálja. A négy pályázó közül Rio de Janeiro költi a legtöbb pénzt az eseményre, 14,4 milliárd dollárt, s a szervezők kiemelték, hogy azonnal megkezdik a tervek kivitelezését.
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint Rio nagyon meggyőző volt. „A brazil városnak három nagyszerű riválisa volt, amelyek akár jövőre is képesek lettek volna megrendezni az olimpiát. Rio nagy kihívás, a játékok próbája majd a 2014-es labdarúgó-világbajnokság megrendezése lesz. A város, az ország dinamikusan fejlődik” – nyilatkozta Schmitt Pál, aki kiemelte: a magyar sportolók számára is különleges kihívás lesz majd Rio de Janeiróban szerepelni. Schmitt hozzátette: meglepte, hogy a titkos favorit Chicago már az első körben kiesett. „Azt hiszem, a szavazók azt is figyelembe vették, hogy az Egyesült Államokban már sok olimpia volt, nyári és téli egyaránt. Japán és Spanyolország is volt már rendező. A NOB most valami újat akart.”
A másik magyar NOB-tag, Aján Tamás úgy tapasztalta, hogy ennyire kiélezett küzdelem még sosem folyt olimpiarendezésért, mint most. „Személy szerint engem meglepett, hogy Chicago már az első körben búcsúzott, és csupán 18 voksot kapott. Madrid remekül hajrázott, sokat lendített rajta Juan Antonio Samaranch csodálatos, emócióval teli beszéde, amellyel támogatást kért a spanyol fővárosnak. Rio arra alapozott, hatásosan, hogy Dél-Amerika még sohasem rendezhetett olimpiát, nagyszerű, dinamikus bemutatót tartottak a brazilok.”
A budapesti olimpia előmozdítására alakult BOM nevű szervezet elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila szerint Rio de Janeiro győzelmével a magyar főváros szempontjából a lehető legkedvezőbb döntés született Koppenhágában. „Hogy miért? Először is, mert beigazolódott, hogy egy szuperhatalom a világ legnépszerűbb politikusával se nyerhet automatikusan, sőt le is tud szerepelni, ahogy most is történt, nincs papírforma. Másodszor azért, mert a NOB, amely szeret történelmet csinálni, tágította mozgásterét: Dél-Amerika első alkalommal rendezhet olimpiát – fogalmazott Szalay-Berzeviczy Attila. – Eljön az az idő, amikor Kelet-Európára is sor kerül: Rio példája mutatja, hogy szorgalommal, kitartással, hittel célt lehet érni, az ilyen munka meghozza gyümölcsét. Nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy az első kelet-európai rendezők legyünk, és az sem baj, ha netán ez elsőre nem is sikerül. Azzal, hogy nem Madrid győzött, nyitva maradt a lehetőség 2020-ra vagy 2024-re Európa számára, és Budapest tovább dolgozhat a 2011-ben benyújtandó pályázat előkészítésén.”
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.