Hirdetés

Olaszoké lesz a Bihar?

Azonnali feljutás az élvonalba, teljes stadionrekonstrukció és Hidetosi Nakata szerződtetése szerepel a Nagyváradi Bihar FC-t megkörnyékező Giuseppe Criniti olasz üzletember ajánlatában.

Pengő Zoltán

2009. október 21., 10:122009. október 21., 10:12

Olasz befektető szeretné átvenni a Nagyváradi Bihar FC-t. Giuseppe Crinitit a hazai labdarúgóberkekben nem a legjobb hírnévnek örvendő Romică Paşcu, a Brassó FC egykori elnöke ajánlotta be Váradon, a városi és megyei önkormányzat vezetői pedig hajlanak a társulásra.

A dél-itáliai származású Criniti nem kevesebbel kecsegteti a nagyváradi szurkolókat, mint hogy már a jelenlegi idény során az élvonalba vezeti a Bihar FC-t. Ennek érdekében ígérete szerint ebben a szezonban 700–800 ezer eurót fektetne be a csapatba. A Bihar FC egyébként tíz fordulót követően a másodosztály 2. csoportjának tizedik helyén szerénykedik, 10 pontra a Liga 1-be jutást biztosító második helytől.

„Ötéves programban gondolkodom, mely során 30 millió eurót fektetnék be a klubba” – nyilatkozta Giuseppe Criniti, hozzátéve, hogy a pénzt a saját és Mario Conti vállalkozó építőipari cégei adnák. Criniti maga kíván a Bihar FC elnöke lenni, míg az alelnöki tisztséget Mario Conti töltené be.

A befektető bejelentette, új lelátót épít, villanyfényes mérkőzések megrendezését lehetővé tevő világítóberendezéssel szereli fel a stadiont, s nem utolsósorban leigazolja a Roma volt japán válogatott játékosát, a több éve visszavonult Hidetosi Nakatát.

„A tárgyalások előrehaladott fázisban vannak. Holnap (ma – szerk. megj.) valószínűleg összeülünk a polgármesterrel és a megyei önkormányzat elnökével, és meghozzuk a döntést. Ha az pozitív lesz, akkor csütörtökre összehívjuk a klub részvényeseinek közgyűlését és az önkormányzatok rendkívüli ülését” – nyilatkozta a Krónikának Florian Birta, a Bihar FC igazgatótanácsának tagja.

Birta szerint jó esély van rá, hogy nyélbe üssék az üzletet, ám ez attól is függ, milyen eredménnyel zárul a vizsgálódás, melynek célja megállapítani, mennyire megbízható a befektető. Abban az esetben, ha Criniti beszáll a Bihar FC-be, a költségek 60 százalékát fogja biztosítani, a fennmaradó 40 százalékot pedig a városi és a megyei önkormányzat biztosítaná.

Giuseppe Criniti mostanáig az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik vonalában szereplő Igea Virtus Barcellona csapatánál vállalt szerepet. Egy olasz internetes oldal szerint Criniti idén márciusban 140 millió eurós ajánlatot tett a csődbe jutott FC Messina átvételére, sikertelenül.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés