2009. december 22., 09:352009. december 22., 09:35
Dellacasa eddig nagyrészt olasz korosztályos csapatoknál, illetve svájci együttesek élén – például a Bellinzonánál, a Neuchatel Xamaxnál, a Sionnál és a Luganónál – dolgozott.
A Vasas Futball Kft. 99 százalékos tulajdonrészét egy luxemburgi érdekeltségű, az olasz Sienát is irányító cég vásárolja meg, az erre vonatkozó előszerződést november 26-án már aláírták. A megállapodás garanciákat tartalmaz többek között arra vonatkozóan, hogy mekkora az az éves minimumösszeg, amelynél nem lehet kevesebb a felnőttcsapat költségvetése.
A Vasasnál a tervek szerint a magyar NB I-es együttesek átlagos működési költségeinél nagyobb lesz ez az összeg. A szakmai stábot a befektető kérésének megfelelően választották ki, Dellacasa és Bressan pedig január 4-én kezdi meg a munkát a Fáy utcában, ahol ősszel Mészöly Géza volt a vezetőedző. A befektető a Fáy utcai utánpótlás-akadémiát is átveszi, s célja egy európai szinten is jelentős központ kialakítása. További középtávú cél, hogy a Vasas – amely az NB I 10. helyén zárta az évet – nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzen a bajnokságban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.