Hirdetés

Oda Puskás rekordja

A Villarreal ellen szerzett vasárnapi mesterhármasával Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál labdarúgója ötvenéves klubrekordot döntött meg, amelyet éppen a legendás Puskás Ferenc tartott.

Hírösszefoglaló

2011. január 11., 10:002011. január 11., 10:00

A 25 éves támadó 18 forduló után 22 találatnál jár a Primera Divisiónban, a korábbi csúcs az Aranycsapat kapitányának nevéhez fűződött, aki az 1960/61-es idényben ugyanennyi Real-összecsapáson 21-szer volt eredményes. A Manchester Unitedtől 2009 nyarán szerződtetett sztár madridi statisztikája elképesztő, ugyanis eddigi 62 mérkőzésén 63 gólt szerzett.

A Real egyébként 4-2-re verte a vendég Villarrealt a spanyolországi rangadón, így továbbra is két pont az éllovas Barcelonával szembeni hátránya. A Villarreal veresége ellenére megőrizte harmadik helyét, ám a Valencia két pontra megközelítette. A Serie A-ban a Napoli nyerte a vasárnap esti rangadót: Edinson Cavani mesterhármasával – az uruguayi mindhárom gólját fejjel szerezte – kiütötte a vendég Juventust az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában. A nápolyiak már a táblázat második helyén állnak, négy ponttal leszakadva az éllovas Milan mögött.



Primera División, 18. forduló, vasárnap esti eredmények:

Levante–Valencia 0-1,
Real Madrid–Villarreal 4-2,
Espanyol–Real Zaragoza 4-0,
Real Mallorca–Almería 4-1,
Osasuna–Getafe 0-0,
Racing Santander–Sporting Gijón 1-1.
Az élcsoport:
1. Barcelona 49 pont,
2. Real Madrid 47,
3. Villarreal 36,
4. Valencia 34,
5. Espanyol 31.

Serie A, 19. forduló:

Napoli–Juventus 3-0.
Az élcsoport:
1. AC Milan 40,
2. Napoli 36,
3. Lazio 34,
4. AS Roma 32,
5. Palermo 31 (32-22),
6. Juventus 31 (33-24).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés