Női foci mint kipipált pont

– Tavaly bajnokságot és Román Kupát nyertek, idén mindkét csatározásban a Kolozsvár maga mögé utasította a Marosvásárhelyt. Miként élik meg a visszaesést?

– Kudarcként. Öt éve boldogok voltunk, amikor kevesebb mint tíz gólt kaptunk a Kolozsvártól, de azok után, hogy a tavaly elnyertük a bajnoki címet és a kupát, az igényeink is nőttek.

– Hol úszott el a két trófea?

– Nem akarom a brassói kupadöntőben elszenvedett 2-0-s eredményt a játékvezetők számlájára írni, mert akkor olyanná válnék, mint a férficsapatok edzői vagy klubvezetői. Tény, hogy pechesek is voltunk, de mindenképpen emelt fővel távozhattunk, mert jól játszottunk. Edzői pályafutásom alatt ez az első alkalom, amikor vereség után is csak gratulálni tudtam a lányaimnak, akik mindent megtettek a pályán a győzelemért.

– A férfiak kupadöntője után láthattuk, hogy a Dinamo legjobb embere, a kis Torje hosszú percekig zokogott. A lányokat is ennyire megviselte a vereség?

– Ők nem egy félóráig sírtak, hanem még másnap is az elvesztett meccs miatt búslakodtak. Alig lehetett lelket önteni beléjük, pedig elmondtam, hogy ilyen a foci, nem lehet mindig nyerni. Túl kell tennünk magunkat a múlt szerdai vereségen, hisz a hét végén, az utolsó fordulóban Kolozsváron játszunk. Itt a nagy alkalom a visszavágásra, még akkor is, ha az ötpontos előnnyel rendelkező Szamos-partiak a biztos bajnokok. A hazai pontvadászat második helyezettjének pedig semmiféle nemzetközi kupaszereplés nem jár. Kolozsvártól kikapni a Román Kupa döntőjében nem szégyen, hisz ebben a bajnokságban, sajnos, csak mi, a két közép-erdélyi gárda számítottunk. Túl hamar megszoktuk a nyolc-tíz gólos győzelmeket, de őszintén szólva, én jobban örülnék egy kiegyensúlyozott, kemény bajnokságnak, amelyben hétről hétre 2-1-re vagy 3-2-re diadalmaskodnánk.

– Ezt mint a Vásárhely edzője mondja, vagy inkább a szakszövetség keretében megalakult női szakosztály alelnökeként szeretné?

– Is-is. Természetesen a szövetségben másfél hónapja betöltött szerepkörömből eredendően egy erős hazai bajnokságot szeretnék, ami komoly hátteret biztosíthat majd a válogatottnak. Egyelőre annyira jutottunk, hogy az országban sikerült felkutatnunk még nyolc létező, de semmiféle bajnokságban nem szerepelő női csapatot, velük újjáalakítjuk a másodosztályt. Ezentúl lesz kiesés és feljutás, ami megpezsdítheti az első ligás futballt is.

– Ha már a válogatotthoz kanyarodtunk, milyen az utánpótlás, hiszen ificsapatokról szinte nem is hallani?

– Sajnos az érdektelenség odavezetett, hogy mindössze öt klub – közte természetszerűen a Kolozsvár meg a Marosvásárhely – rendelkezik ificsapattal. Ez az öt gárda egy Mogoşoaián sorra kerülő torna keretében játszik az idei bajnoki címért.

– Többet jelent a női foci a román szövetség számára a gombfocinál?

– Nemigen. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy valamicskével nem támogatnak. Minden csapatnak biztosítják a kiszállásait, valami felszerelést is adnak, de ennyi. Romániában a női labdarúgás inkább egy kipipált pontnak számít a teendők sorában. Ezen szeretnénk mi változtatni.