Hirdetés

Női foci mint kipipált pont

•  Fotó: Szucher Ervin

Fotó: Szucher Ervin

Interjú Székes Károllyal, a marosvásárhelyi női csapat edzőjével.

Szucher Ervin

2011. június 02., 09:392011. június 02., 09:39

– Tavaly bajnokságot és Román Kupát nyertek, idén mindkét csatározásban a Kolozsvár maga mögé utasította a Marosvásárhelyt. Miként élik meg a visszaesést?

– Kudarcként. Öt éve boldogok voltunk, amikor kevesebb mint tíz gólt kaptunk a Kolozsvártól, de azok után, hogy a tavaly elnyertük a bajnoki címet és a kupát, az igényeink is nőttek.

– Hol úszott el a két trófea?

– Nem akarom a brassói kupadöntőben elszenvedett 2-0-s eredményt a játékvezetők számlájára írni, mert akkor olyanná válnék, mint a férficsapatok edzői vagy klubvezetői. Tény, hogy pechesek is voltunk, de mindenképpen emelt fővel távozhattunk, mert jól játszottunk. Edzői pályafutásom alatt ez az első alkalom, amikor vereség után is csak gratulálni tudtam a lányaimnak, akik mindent megtettek a pályán a győzelemért.

– A férfiak kupadöntője után láthattuk, hogy a Dinamo legjobb embere, a kis Torje hosszú percekig zokogott. A lányokat is ennyire megviselte a vereség?

– Ők nem egy félóráig sírtak, hanem még másnap is az elvesztett meccs miatt búslakodtak. Alig lehetett lelket önteni beléjük, pedig elmondtam, hogy ilyen a foci, nem lehet mindig nyerni. Túl kell tennünk magunkat a múlt szerdai vereségen, hisz a hét végén, az utolsó fordulóban Kolozsváron játszunk. Itt a nagy alkalom a visszavágásra, még akkor is, ha az ötpontos előnnyel rendelkező Szamos-partiak a biztos bajnokok. A hazai pontvadászat második helyezettjének pedig semmiféle nemzetközi kupaszereplés nem jár. Kolozsvártól kikapni a Román Kupa döntőjében nem szégyen, hisz ebben a bajnokságban, sajnos, csak mi, a két közép-erdélyi gárda számítottunk. Túl hamar megszoktuk a nyolc-tíz gólos győzelmeket, de őszintén szólva, én jobban örülnék egy kiegyensúlyozott, kemény bajnokságnak, amelyben hétről hétre 2-1-re vagy 3-2-re diadalmaskodnánk.

– Ezt mint a Vásárhely edzője mondja, vagy inkább a szakszövetség keretében megalakult női szakosztály alelnökeként szeretné?

– Is-is. Természetesen a szövetségben másfél hónapja betöltött szerepkörömből eredendően egy erős hazai bajnokságot szeretnék, ami komoly hátteret biztosíthat majd a válogatottnak. Egyelőre annyira jutottunk, hogy az országban sikerült felkutatnunk még nyolc létező, de semmiféle bajnokságban nem szerepelő női csapatot, velük újjáalakítjuk a másodosztályt. Ezentúl lesz kiesés és feljutás, ami megpezsdítheti az első ligás futballt is.

– Ha már a válogatotthoz kanyarodtunk, milyen az utánpótlás, hiszen ificsapatokról szinte nem is hallani?

– Sajnos az érdektelenség odavezetett, hogy mindössze öt klub – közte természetszerűen a Kolozsvár meg a Marosvásárhely – rendelkezik ificsapattal. Ez az öt gárda egy Mogoşoaián sorra kerülő torna keretében játszik az idei bajnoki címért.

– Többet jelent a női foci a román szövetség számára a gombfocinál?

– Nemigen. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy valamicskével nem támogatnak. Minden csapatnak biztosítják a kiszállásait, valami felszerelést is adnak, de ennyi. Romániában a női labdarúgás inkább egy kipipált pontnak számít a teendők sorában. Ezen szeretnénk mi változtatni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés