
Hivatalosan is bejelentette az edzőváltást a Marosvásárhelyi City’us: a továbbiakban Lucian Nicușan irányítja a teremlabdarúgó-együttest, amely szombaton sajtóközleményben tájékoztatott, hogy személyes okok miatt Kacsó Endre nem vállalja a folytatást.
2016. január 03., 14:182016. január 03., 14:18
Megköszönték eddigi munkáját, mely révén a vásárhelyi csapat többször is megnyerte a bajnokságot és a kupát is, illetve európai porondon is szerepelhetett. Kacsó nem hagyja el a klubot: vezérigazgató lesz, ugyanis „szükség van a tapasztalatára” – közölték.
A sajtóközleményben kifejtették, a csapat céljai nem változtak: a bajnokságot és a Román Kupát is megnyernék. Ennek érdekében egy korábbi játékosra, Lucian Nicușanra bízták az edzői feladatokat. Munkáját a csapatkapitány, Cosmin Gherman fogja segíteni – a korábbi híresztelésekkel ellentétben tehát utóbbi nem vezetőedző, hanem csak másodedző lesz.
Lucian Nicușan 1979. november 30-án született Marosvásárhelyen. A helyi Transilvania csapatánál kezdte teremlabdarúgó-pályafutását, majd átigazolt az akkori Székelyudvarhelyi SK-hoz. Egészen 2010-ig játszott ott, majd visszakerült szülővárosába, mostani csapatához, a City’ushoz.
Még a jelenlegi szezonban is aktív tagja volt az együttesnek, de egyre kevesebb játéklehetőséget kapott az utóbbi időben, inkább a másodedzői teendőket látta el.
Az új tréner első kérése az volt, hogy nyárig tartsák meg a jelenlegi keretet, illetve hívják vissza Vasile Moldovant, a csapat korábbi kapusát. Hétfőn 17 órakor a Sportcsarnokban gyűl össze a csapat, hogy elkezdjék a felkészülést a szezon hátralevő részére. Az első héten futással, erőnléti gyakorlatokkal, szabad ég alatti edzésekkel melegítenek.
„Szeretnénk 2016-ban megmutatni, hogy a City’us igazi erőssége a marosvásárhelyi sportnak és a romániai teremlabdarúgásnak. Egy család vagyunk, egységesek, mert csak így tudnak célkitűzéseink megvalósulni, így tudunk együtt ünnepelni a szezon végén” – olvasható a klub közleményében.
A Liga 1 január végén folytatódik: a 15. fordulóban Lucian Nicușan a CSMS Iași otthonában mutatkozhat be hivatalos meccsen a City’us edzőjeként. Jelenleg a vásárhelyi csapat a táblázat 3. helyén áll, öt-öt ponttal lemaradva a Dévai Autobergamo és a Temesvári Informatica mögött.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!