Hirdetés

Német–angol futballháború

A hétvégén négy nyolcaddöntős találkozóval megkezdődik az egyenes kiesési szakasz a világbajnokságon: a legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a futballtörténelem leghírhedtebb párharcának egy újabb fejezetét jelenti majd.

Kiss Csaba

2010. június 25., 11:092010. június 25., 11:09

Anglia és Németország végletekig kiélezett vetélkedése az 1966-os vb döntőjével kezdődött, amikor a hazai pályán játszó britek Geoff Hurst máig vitatott találatával győztek. Később azonban már nem termett sok babér számukra. A 27 eddigi mérkőzés mérlege ugyan még mindig kedvezőbb számukra, hiszen 12 angol győzelem mellett a németek 10-szer nyertek, de a döntő tornákon ezt követően szinte rendre az utóbbiak kerekedtek felül. A németek két vb-n (1970, 1990) és két Eb-n (1972, 1996) ejtették ki az angolokat, a legutóbbi két esetben büntetőkkel. A meccs körüli médiafelhajtás pedig minden bizonnyal hozzájárulhat ahhoz, hogy vasárnap nemcsak a pillanatnyi forma, de a nagyobb akarás is dönthet.

A kétszeres világbajnok Uruguay korábban tíz döntő tornán vett részt, de csak egyetlen alkalommal játszott ázsiai csapat ellen: az 1990-es, olaszországi vb csoportmeccsén éppen Dél-Koreát verte 1-0-ra. Jó ómen lehet a dél-amerikaiaknak, hogy a kispadon akkor is Oscar Tabarez ült. Igaz, akkor a nyolcaddöntőben kiestek a kék-fehérek, míg Dél-Korea a történelem szempontjából abból meríthet erőt, hogy amikor korábban egyetlen alkalommal továbbjutottak a csoportjukból – 2002-ben, hazai pályán –, egészen az elődöntőig meneteltek.

Bár Ghána csak a második vb-jén vesz részt, már duplázik az Egyesült Államok ellen. Négy évvel ezelőtt, Németországban a csoportkörben találkoztak, és az Egyesült Államok 2-1-es vereséget szenvedett egy afrikai csapat ellen vívott első vb-találkozóján. Az akkori amerikai együttesből Cherundolo, Onyewu, Bocanegra, Dempsey, Donovan, Beasley vághat vissza, míg a másik oldalon Kingson, Pantsil, Derek Boateng, Appiah és Amoah ismételheti meg a sikert. Howard, illetve Muntari, Gyan és Sarpei csak kispadosok voltak 2006-ban.

Argentína és Mexikó szintén régi ismerősként üdvözölheti egymást: a két gárda eddig 35 alkalommal találkozott, és azokon 11 dél- és 4 közép-amerikai siker született. Vb-n azonban csak kétszer csaptak össze eddig: a legelső, 1930-as torna csoportfordulójában az argentinok 6-3-ra nyertek, a legutolsó 2006-os vb-n pedig szintén a nyolcaddöntőben futottak össze.

Akkor a kétszeres világbajnok 2-1-es eredménnyel, Maxi Rodriguez hosszabbításban lőtt góljával lépett tovább – a mostani keretből a négy évvel ezelőtti meccsen a gólszerző mellett Heinze, Mascherano, Tevez és Messi is pályára lépett, míg Burdisso nem kapott lehetőséget. A mexikói gólszerző, Marquez is ott lesz a vasárnapi, rajta kívül Salcido, Osorio, Guardadao, Torrado és az akkor csak kispados Franco vághat vissza.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés