2011. március 14., 09:132011. március 14., 09:13
Ennek szellemében kiegyensúlyozott, de kosárszegény csatát vívott a két sokat hibázó csapat: a szebeniek hiába vezettek a második félidő legnagyobb részében, az utolsó három percben csak büntetőből voltak eredményesek. A Temesvár fordított, de az addig 16-16 pontot szerző Dan Păltinişanu és Milos Peszics kimaradt szabaddobásai miatt egypontos hátrányból kezdte az utolsó, 4,5 másodperces támadást: Rade Dzambicsnak (10) azonban ennyi idő is elég volt, hogy a dudaszó pillanatában futtából beejtse a győztes kosarat (67:66).
Az első négy helyezett a sereghajtók ellen lépett pályára, és csupán a Ploieşti szenvedett meg a győzelemért: a címvédő három negyed után még csak 65:62-re vezetett Iaşi-ban, de az utolsóban Cătălin Burlacu egymaga eldöntötte a meccset: 16-ot szerzett ekkor 29 pontjából. Vásárhelyen Déri Csaba edző pihentette Jujuan Cooley-t és Alekszandr Mladenovicsot, de a másik három légiós is elég volt a Craiova legyőzéséhez. A hetek óta kirobbanó formában játszó Jason Forte 28, Dwight Lewis 22 pontot dobott, míg Jason Straight 17 pontja mellett 12 gólpasszt osztott ki. A Maros KK-hoz kapcsolódó hír, hogy eldőlt, a Román Kupa négyes döntőjét (április 7–8.) házigazdaként várja: az elődöntőben a Szászmedgyessel csatázik, a másik ágon Steaua–Ploieşti meccset rendeznek.
A Gaz Metan a hétvégi bajnoki fordulóban saját és a bajnokság pontrekordját állította be az első tíz perc végén még vezető (34:26) Csíkszereda ellen, a Medgyes még az októberi első fordulóban dobott szintén 129-et a Brassó ellen. A hazaiaknál nyolc, a csíkiaknál öt kosarasnak jött össze a két számjegyű ponttermés, a legtöbbet Ivan Ivanovics (22), illetve Enrico Tucker (27) dobta. A Kolozsvár Brassóban győzött végig vezetve, a legtöbb pontot szokás szerint Zoran Krsztanovics (22) és Kyndall Dykes (16) szerezte az U-Mobitelcónál.
Lecsúszott a hónapok óta elfoglalt hatodik helyről a Nagyvárad, amelyet Louis Darby szinte egymaga vert meg: az Energia Rovinari amerikai légiósa 31 pontot szerzett, 16 mezőnydobásából 13 célba talált. A váradiaknál Szasa Topcsov (18) és Nemanja Marics (17) volt a legeredményesebb. A forduló nyertese így az Otopeni lett, amely a Piteşti legyőzésével került lépéselőnybe a rájátszásba jutásért vívott harcban.
A női bajnokságban a Szatmár két fordulóval a középszakasz vége előtt bebiztosította első helyét, így a rájátszásban végig pályaelőnye lesz. A VSK ezúttal Temesváron nyert könnyedén Abi Olajuwon (17) és Lori Bjork (13) vezérletével. Az Arad húzóembereit (Brosovszky, Toma, Graham és Ciocan) pihentetve is simán verte az Olimpiát, a Sepsiszentgyörgy pedig a Rapidot győzte le Vass Ildikó és Annemarie Părău 22-22 pontjával, valamint Bianca Vescan (21 pont, 12 lepattanó) dupla-duplájával.
A osztály, férfiak, 25. forduló: Temesvári BC–Nagyszebeni CSU Atlassib 67:66, Marosvásárhelyi Maros KK–SCM U Craiova 102:73, Brassói CSU Cuadripol–Kolozsvári U-Mobitelco 70:93, Szászmedgyesi Gaz Metan–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 129:91, Energia Rovinari–Nagyváradi VSK 76:65, CS Otopeni–BC Argeş Piteşti 76:59, Poli Iaşi–CSU Ploieşti 82:93. Az élmezőny: 1. Ploieşti 47 pont, 2. Kolozsvár 44, 3. Medgyes 44, 4. Marosvásárhely 44, 5. Steaua 41, 6. Otopeni 40. Nők, 1–8. csoport, 12. forduló: Sepsi BC–Rapid 94:66, Temesvári Bega Danzio–Szatmárnémeti VSK 46:77, Aradi ICIM–Bukaresti Olimpia 75:52, SCM Craiova–CST Alexandria 61:66. Az élmezőny: 1. Szatmárnémeti 24, 2. Arad 22, 3. Sepsi 20, 4. Temesvár 18. 9–14. csoport, 9. forduló: Kolozsvári U–Gyulafehérvári LPS 77:78 (hosszabbítás után), Nagyváradi VSK–Brassói Galactica 51:46, Sportul Studenţesc–Poli Naţional Iaşi 68:77.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.