2009. március 23., 10:002009. március 23., 10:00
A Forma–1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) ezt ellenezte, és pénteken jelezte: kéri a szabály hatályon kívül helyezését, mert álláspontja szerint azt túl későn hozták meg az illetékesek, hiszen a szezon vasárnap kezdődik. Azóta több jelenlegi és volt pilóta bírálta a FIA rendelkezését. A FIA jövőre is csak akkor tudná keresztülvinni elképzelését, ha az istállók a módosításba beleegyeznek.
Mint ismeretes, a FOTA március 5-i genfi ülésén a résztvevők azt javasolták, hogy a csapatok a győzelemért 12, a második helyért 9, a harmadikért pedig 7 pontot kapjanak. A negyediktől nyolcadik pozícióig (5-től 1-ig) járó pontok nem változtak volna. Ezt az ötletet nem fogadta el a FIA, ellenben a Nemzetközi Automobil-szövetség keddi tanácskozásán arról döntött, hogy csak a futamelsőségek egyenlősége esetén rangsorolna a viadalokon szerzett összpontszám.
Ugyanakkor az egyes futamokon belül maradna a régi szisztéma, amely szerint az első hely 10, a második 8, a harmadik 6 pontot ér, majd egyesével csökkenve a negyedikért 5, a nyolcadik pozícióért pedig 1 pont jár. A mostani halasztással mindkét fél időt nyert, és van rá mód, hogy közelítsék az álláspontokat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.