
A sílövők 10 kilométeres üldözéses versenyén sem sikerült a tökéletes lövészet Tófalvi Évának a szocsi olimpián, aki háromszor is rontott a keddi futamban, és a 26. helyen zárt. A sífutók sprintversenyében taroltak a norvégok; a hölgyek mezőnyében a gyergyószentmiklósi Sára Tímea a 49., a kolozsvári születésű, magyar színekben versenyző Simon Ágnes a 66. lett.
2014. február 11., 18:542014. február 11., 18:54
Hiába lőtt tökéletesen álló helyzetből az ötödik olimpiáján szereplő Tófalvi Éva, tőle szokatlan módon háromszor is rontott fekvő pozícióban, így már a verseny elején büntetőkörökre kényszerült a hargitafürdői sportoló. A sprintversenyhez képest négy helyet rontva a 10 kilométeres üldözéses versenyen a 26.-ként ért célba, amelyen Darja Domracseva révén fehérorosz győztest avattak.
Történelmet írtak a norvég sífutók kedden, hiszen az olimpiai programba 2002-ben bekerült egyéni sprintszámban először fordult elő, hogy mindkét nemnél azonos nemzetbeliek nyerjék a versenyt. Szocsiban ez Ole Vigen Hattestadnak és a hölgyek között bajnok Maiken Caspersen Fallának sikerült.
A hölgyek mezőnyében két erdélyi sportoló is rajthoz állt: a romániai csapatból Sára Tímea a 49., a magyar színekben versenyző, kolozsvári Simon Ágnes a 66. lett. A férfiak mezőnyében két román sportoló indult: Paul Pepene 65., Florin Pripici 68., míg Magyarország képviseletében Szabó Milán 73. lett.
A sílövők első versenyszámában, 10 kilométeres sprintben Ole Einar Björndalen meglepte a teljes mezőnyt, és remek futással hetedik olimpiai aranyát nyerte. A 12,5 km-es versenyen hétfőn közel állt ahhoz, hogy ismét történelmet írjon, és megszerezze tizenharmadik ötkarikás érmét, ám éppencsak lemaradt a dobogóról, és a negyedik helyen végzett. Az aranyérmet a világkupában címvédő Martin Fourcade nyerte.
Folytatódott a holland dominancia gyorskorcsolyában, ahol az 5000 méterhez hasonlóan 500 méteren is mindhárom érmes a tulipánok országából érkezett. A győztes Michael Mulder lett, egy századdal megelőzve Jan Smeekenst és 15-tel ikertestvérét, Ronald Muldert.
A téli olimpiák történetében egyébként nem a hollandok az elsők, akiket ikertestvérek képviselnek a dobogón: 1984-benaz amerikai Phil és Steven Mahre sajátította ki az első két helyet az alpesi sí műlesikló-versenyén.
A síakrobaták férfi mogul versenyében kanadai aranyérem született, hiszen Alex Bilodeau megvédte négy évvel ezelőtt hazai pályán szerzett bajnoki címét.
Szocsi olimpia, keddi érmesek:
Sílövészet, női 10 km-es üldözéses verseny: 1. Darja Domracseva (Fehéroroszország) 29:30.7 (1 lőhiba), 2. Tora Berger (Norvégia) 37.6 másodprc hátrány (1), 3. Teja Gregorin (Szlovénia) 42.0 mp h.(1), ...26. Tófalvi Éva 2:44.6 mp h. (3).
Gyorskorcsolya, női 500 méter: 1. Li Szang Hva (Dél-Korea) 74.70, 2. Olga Fatkulina (Oroszország) 0.36 mp h., 3. Margot Boer (Hollandia) 0.78 mp h.
Sífutás, férfi sprint: 1. Ola Vigen Hattestad (Norvégia) 3:38.39, 2. Teodor Peterson (Svédország) 1.22 mp h., 3. Emil Jönsson (Svédország) 19.74 mp h, ...65. Paul Pepene (Románia), ...68. Florin Pripici (Románia),...73. Szabó Milán (Magyarország).
Sífutás, női sprint: 1. Maiken Caspersen Falla (Norvégia) 2:35.49, 2. Ingvild Flugstad Östberg (Norvégia) 0.38 mp h., 3. Vesna Fabjan (Szlovénia) 0.39 mp h., ...49. Sára Tímea (Románia),...66. Simon Ágnes (Magyarország)
Síakrobatika, női lejtő: 1. Dara Howell (Kanada) 94.20, 2. Devin Logan (Egyesült Államok) 85.40, 3. Kim Lamarre (Kanada) 85.00.
Hétfő esti érmesek:
Gyorskorcsolya, férfi 500 méter: 1. Michel Mulder (Hollandia) 69.31, 2. Jan Smeekens (Hollandia) 0.01 mp h., 3. Ronald Mulder (Hollandia) 0.15 mp h.
Sílövészet, férfi 12.5 km-es üldözéses verseny: 1. Martin Fourcade (Franciaország) 33:48.6 perc (1 lövőhiba), 2. Ondrej Moravec (Csehország) 14.1 másodperc hátrány (0), 3. Jean Guillaume Beatrix (Franciaország) 24.2 mp h, ...47. Cornel Puchianu (Románia) 4:31.2 mp h. (1).
Síakrobatika, férfi mogul: 1. Alex Bilodeau (Kanada) 26.31 pont, 2. Mikael Kingsbury (Kanada) 24.71, 3. Alekszandr Szmisljajev (Oroszország) 24.34.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!