Hirdetés

Iordănescu nem becsüli alá Feröert

„A Feröer-szigetek elleni meccset meg kell nyerni, hogy megerősítsük vezető helyünket a csoportban” – szögezte le hétfőn Anghel Iordănescu, Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya a 2016-os Európa-bajnoki selejtezősorozat hétvégi ötödik fordulójának előkészítését célzó mogoșoaiai összetartás előtt. 

2015. március 23., 16:012015. március 23., 16:01

A szakember szerint hiba lenne alábecsülni az ellenfelet, mert az alapján, ahogy eddig játszottak, a vasárnapi meccs egyáltalán nem lesz puszta formalitás: hiába vannak jobban rangsorolva, ugyanúgy kell összpontosítaniuk, mint bármely más válogatott ellen.

Iordănescu számít Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck vezetőedzőjének segítségére, remélve, hogy ismét szerencsét hoz majd nekik, tanácsokat ad és mozgósítja a fiúkat. „Ez a Feröer nem az a Feröer, amelyik korábban volt. Tizenegy játékosa külföldi bajnokságokban játszik. Kilencen Dániában, egy Norvégiában, egy pedig Skóciában” – magyarázta.

Emlékeztetett rá, hogy bár ellenfelük az összetettben az ötödik helyen áll, korábban sikerült legyőznie az amúgy első számú favoritból sereghajtóvá váló Görögországot, de Magyarország és Észak-Írország ellen is nehezen adta meg magát. „Nem egy olyan csapat, amelyik feladná” – állapította meg Iordănescu.

A vasárnap este kihirdetett keretével kapcsolatban rámutatott arra, hogy ezúttal is több alapember (Ciprian Marica, Răzvan Raț, Ciprian Tătărușanu, Bogdan Stancu) hiányzik sérülés miatt, de ezzel együtt – bár valóban van értékbeli különbség köztük és hétvégi vendégeik között – a pályán mutatott játékkal és az ott kiharcolt eredménnyel bizonyítaniuk kell, hogy nem véletlenül vezetik a csoportot.

Iordănescu szerint a hazai élvonalban dívó fizetésképtelenség visszatükröződik a futballistákon. „Sokat számít, ha egy játékos nyugodt, biztonságos körülmények között összpontosíthat a teljesítményre” – vallja a szövetségi kapitány, aki szerint már eleve igazságtalanság, hogy a csődvédelem alatt álló klubok nagy szerződésű légiósokkal harcolnak a viszonylag stabil pénzügyi hátérrel rendelkező, ugyanakkor kis költségvetésű csapatok ellen.

Erre azonban a hétvégén közgyűlést tartó Román Labdarúgó-szövetségnek kell megoldást találnia a válogatott most a selejtezőmérkőzésre összpontosít, amelyet ezúttal nem Bukarestben, hanem Ploiești-en rendeznek.

A Romániával azonos selejtezőcsoportban szereplő Magyarország is hazai pályán játszik vasárnap: a sereghajtó, de új szövetségi kapitány, az uruguayi Sergio Markarian irányítása alatt készülő görögöket fogadja, akiknek ugyancsak alapemberük „esett” ki a keretből. Dárdai Pálnak tegnap kellett cserélnie, és a lesérült Korcsmár Zsolt helyére a Győr középhátvédjét, Lang Ádámot hívta be. 

Románia kerete, kapusok: Costel Pantilimon (Sunderland), Silviu Lung jr. (Astra), Cristi Bălgrădean (Craiova).

Védők: Vlad Chiricheș (Tottenham), Florin Gardoș (Southampton), Dragoș Grigore (Toulouse), Răzvan Raț (PAOK), Paul Papp (Steaua), Cristi Manea (Viitorul), Cosmin Moți (Ludogorec), Bogdan Vătăjelu (Craiova), Sepsi László (Marosvásárhelyi ASA).

Középpályások: Lucian Sânmărtean (Al Ittihad), Gabriel Torje (Konyaspor), Mihai Pintilii, Dan Nistor (mindkettő Pandurii), Adi Popa, Andrei Prepeliță, Alexandru Chipciu, Cristi Tănase (mindegyikuk Steaua), Claudiu Bumba (ASA).

Csatárok: Alexandru Maxim (Stuttgart), Florin Andone (Cordoba), Raul Rusescu (Steaua), Claudiu Keserű (Al Gharafa).


Magyarország kerete, kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers).

Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton), Guzmics Richárd (Varsói Legia), Lang Ádám (Győri ETO), Vanczák Vilmos (Sion), Kádár Tamás (Lech Poznan), Leandro de Almeida (Omonia), Simon Krisztián (München 1860).

Középpályások: Tőzsér Dániel (Watford), Koman Vladimir (Diósgyőr), Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Pintér Ádám (Levadiakosz), Hajnal Tamás (Ferencváros).

Támadók: Stieber Zoltán (Hamburg), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Gera Zoltán (Ferencváros), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Moszkvai Dinamo), Varga Roland (Ferencváros), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Győr).


Az F csoport állása: 1. Románia 10 pont, 2. Észak-írország 9, 3. Magyarország 7, 4. Finnország 4, 5. Feröer-szigetek 3, 6. Görögország 1.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés