
Büszke csapata és saját teljesítményére Nyerges Lajos, a román jégkorongbajnokságban bronzérmes Gyergyószentmiklósi Progym magyarországi játékosa.
2014. április 10., 16:412014. április 10., 16:41
A budapesti születésű hokis játszott a Ferencváros és a Brassói Corona csapatában is, majd 2011-ben úgy döntött, hogy saját vállalkozásának sikeressége érdekében felhagy az élsporttal, de a szezon előtt engedett a Progym hívásának és visszatért a jégre.
Nyerges Lajos ebben a szezonban 20 ponttal járult hozzá csapata teljesítményéhez, ebből 13-at az alapszakaszban, hetet pedig a Bukaresti Steaua elleni bronzcsatában szerzett. Utóbbi eredménnyel – három gól és négy gólpassz – egyébként ő lett a harmadik helyért rendezett párharc legjobb mutatókkal rendelkező gyergyószentmiklósi játékosa.
„Szinte tökéletes idényt tudhatunk a hátunk mögött, azt kell mondanom, többet kaptam, mint amennyire elsődlegesen számítottam. Nagyon sok Progym-játékost már régebbről ismertem, és mindenkivel jó viszonyt ápolok, ennek köszönhetően sem volt gond a beilleszkedéssel. Végig nagyon jó hangulat uralkodott a csapaton belül\" – kezdte a szezon értékelését Nyerges.
Saját teljesítményével kapcsolatban kiemelte azon nehézségeket, amelyekbe két év kihagyás után ütközött: „Leginkább a mérkőzések, valamint a kondíció hiánya jelentett problémát, ezért pedig nagyon sok pluszmunkát végeztem. Mindez kissé rányomta a bélyegét az alapszakaszbeli teljesítményemre, de szerencsére jól időzítettem, a kisdöntőre pedig sikerült jó formába lendülnöm. A Steaua elleni meccseken kezdtem érezni, hogy képes vagyok jól játszani, és megfelelőképpen tudom segíteni a csapatom.\" A 28 éves játékos hozzátette, nem volt könnyű feladat visszarázódni a régi kerékvágásba.
A korábban a brassói csapatnál is megforduló támadó a kisdöntő harmadik összecsapásán rendkívül fontos gólt szerzett: 4-4-es állásnál, 24 másodperccel a meccs vége előtt talált be a Steaua ketrecébe. Győztes találatának értékét szerinte növelte a gólpasszt adó személye is: „Elestem, a lendület következtében pedig becsúsztam a sarokba. Akkor tudatosult bennem, hogy bement, amikor hallottam, hogy valósággal felrobbant a csarnok az örömtől. Ezek szavakkal leírhatatlan érzések, az pedig külön öröm, hogy a gólpasszt a kapusunk, Molnár Szabolcs adta.\"
Nyerges szerint a csapat sikerességének egyik kulcsa a gyergyószentmiklósi közönség volt, melyet mindig nagy csodálattal nézett: „ A Progym szurkolói egyszerűen hihetetlenek. Régen volt részem hasonló biztatásban, végig ott voltak a csapat mellett, nagy szükség volt a segítségükre. Minden egyes hazai meccsen kitettek magukért, csodálatosak voltak.\"
A kétéves szünet után visszatérő hokis azt is kiemelte, semmit nem bánt meg, nagyon örül, hogy a gyergyói csapatot erősíthette, az pedig külön öröm számára, hogy történelmi pillanatokat élhetett át a piros-fehérekkel. Reméli, hogy a következő idényben is egy legalább hasonló játékerőt képviselő Progymnak szoríthatnak majd a szurkolók, saját jövőjét illetően azonban még bizonytalan. „Nagyon nehéz még a jövőről beszélni, most lett vége a szezonnak, még ezen a hétvégén is ünnepelni fogunk. Hogy lesz-e rajtam még Progym-mez? Nem csak rajtam múlik, de remélem, hogy igen\" – zárta gondolatait.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!