Hirdetés

Nehéz győzelmi kísérletek a szombati Eb-selejtezőkben

„Most még valószínűsíteni sem tudom a kezdő tizenegyünket” – nyilatkozta Anghel Iordănescu szövetségi kapitány, mielőtt Románia labdarúgó-válogatottja csütörtökön elutazott Belfastba, az Észak-Írország elleni európa-bajnoki selejtezőre.

2015. június 12., 10:132015. június 12., 10:13

2015. június 12., 10:152015. június 12., 10:15

Az F csoportban 13 ponttal élen álló csapat szakvezetője közölte, hogy bár már a hét elején is sok volt a sérült a keretében, a felkészülés során több más játékosának a szerepeltetése is bizonytalanná vált. „Sajnos nagyon sok a problémánk egészségügyi téren” – közölte a kapitány.

Pedig a szombat esti meccs rangadónak számít, hiszen hatosuk második helyezettjével (12 pont) játszanak, és ha ismét győznének – ahogyan novemberben 2-0-ra Bukarestben –, úgy nagy lépést tennének a franciaországi kontinensviadalon való részvétel felé.

A három pont reményében utazik Helsinkibe Dárdai Pál szövetségi kapitány magyar válogatottja is, amelyiknek bár a harmadik helye egyelőre biztosított (8 pont) az F csoportban, a négy ponttal jelenleg negyedik finnek elleni sikerrel kényelmes helyzetbe kerülnének a selejtező hajrájára. Magyarország Budapesten 1-0-ra verte ősszel a skandinávokat.

Aggasztó hír, hogy a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs kisebb sérülést szenvedett a szerdai edzésen, de combhúzódása az orvosok szerint helyrejön a szombati összecsapásig. A litvánok ellen múlt pénteken megnyert barátságos mérkőzésen tapasztaltakból töltekező magyar csapat ellenfele kedden 2-0-ra kikapott az észtek elleni felkészülési találkozóján, de a meccset a helyszínen megnéző Sallói István játékosmegfigyelő szerint az eredmény csalóka.

„A finn egy nagyon képzett, jól passzoló csapat, az utóbbi időszakban szinte minden mérkőzésén ellenfele fölé nőtt labdabirtoklásban” – fogalmazott. Kiemelte: a finnek ezúttal is hatvan százalékban birtokolták a labdát, és bár nagy helyzeteik nem voltak, a labdát gyakran eljuttatták a 16-oson belülre, holott több olyan játékosuk hiányzott, akiket ők a kezdőbe várnak szombaton. A magyarok meccsét 18.45-től élőben sugározza a Duna Tv és a román DigiSport is, míg a román válogatott összecsapását a TVR közvetíti 21.40-től.

Az Eb-selejtezők pénteken kezdődő hétvégi, hatodik fordulójában cseh–izlandi, walesi–belga és horvát–olasz rangadók is lesznek az első és második helyezettek között, többek számára pedig a versenyben maradás lesz a tét.

Eb-selejtezők, péntek, A csoport: Kazahsztán–Törökország (19 óra), Izland–Csehország (21.45), Lettország–Hollandia (21.45). B csoport: Andorra–Ciprus, Bosznia-Hercegovina–Izrael, Wales–Belgium. H csoport: Horvátország–Olaszország, Málta–Bulgária, Norvégia–Azerbajdzsán.

Szombat, D csoport: Lengyelország–Grúzia, Írország–Skócia, Gibraltár–Németország. F csoport: Finnország–MAGYARORSZÁG (19 óra), Észak-Írország–ROMÁNIA (21.45), Feröer-szigetek–Görögország. I csoport: Örményország–Portugália, Dánia–Szerbia.

Vasárnap, C csoport: Ukrajna–Luxemburg, Fehéroroszország–Spanyolország, Szlovákia–Macedónia. E csoport: Észtország–San Marino, Szlovénia–Anglia, Litvánia–Svájc. G csoport: Liechtenstein–Moldova, Oroszország–Ausztria, Svédország–Montenegró.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés