2010. december 29., 09:232010. december 29., 09:23
A fogadóirodáknál a Világkupában egyelőre éllovas, sorozatban négy versenyen diadalmaskodó Morgenstern a favorit. A 24 éves osztrákot saját bevallása szerint ezzel együtt sem nyomasztja a tét. „Túl sokat koncentráltam már eddig az eredményességre, a helyezésekre és a többi versenyzőre, most csak szeretném jól érezni magam – mondta Morgenstern az MTI összeállítása szerint. – Nem fogom kitörni a nyakamat a győzelemért, csak élvezni akarom az ugrást.” Az összesen 18 Vk-sikernél járó osztrák legnagyobb riválisa honfitársa, a címvédő Kofler, aki úgy nyilatkozott, nagyon nyugodtan készül az eseményre, neki ugyanis már sikerült győznie a nagy hagyományokra visszatekintő versenyen.
„Akár az is előfordulhat, hogy valaki mind a négy állomáson nyer, a Vk-ban láthattuk, hogy erre például Thomas is képes volt – nyilatkozta a 26 éves olimpiai és világbajnok. – Az ilyen dominancia fantasztikus siker, de úgy gondolom, egyikőnk sem fog erőlködni.” A négyszeres ötkarikás aranyérmes, két vb-címet szerzett svájci Ammann 1997-es debütálása óta még soha nem nyert Négysáncversenyt, s elmondása szerint most szeretné pótolni ezt a hiányosságot. „Valahogy eddig sosem jött ki a lépés, nagyon hiányzik a gyűjteményemből egy ilyen diadal – fogalmazott a 29 éves síugró. – Úgy érzem, most mentálisan nagyon erős vagyok, bár Morgenstern és Kofler hihetetlenül jó formában vannak. Ezzel együtt van esélyem a győzelemre.”
A Világkupa-sorozatba tartozó tradicionális verseny fődíja egy több mint 30 ezer euró értékű autó. A mai első állomást a január 1-jei garmisch-partenkircheni követi, majd a mezőny átköltözik Ausztriába, s január 3-án Innsbruckban, három nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.