
A címvédő Debrecen és az újonc Nyíregyháza keleti rangadójával indul pénteken az OTP Bank Liga 2014/15-ös idénye, amelyben a DVSC várhatóan a Győr–FTC–Videoton hármassal csatázik majd az aranyéremért.
2014. július 24., 16:082014. július 24., 16:08
Az mindenképpen a hajdúságiak mellett szól, hogy a keretet nagyobb részben sikerült együtt tartani, ráadásul ismét a csapatot erősíti a magyar válogatott Varga József, aki másfél év légióskodás után tért vissza és már az északír Cliftonville ellen sikerrel megvívott Bajnokok Ligája-selejtező-párharcból is kivette a részét. Kondás Elemér együttese immár a teljes bajnoki szezonban az elmúlt idény végére elkészült Nagyerdei Stadionban fogadhatja ellenfeleit.
A legutóbb ezüstérmes, a bajnoki címről csak rosszabb gólkülönbsége miatt lemaradt Győri ETO FC leginkább támadófronton erősített, mivel megszerezte a 44-szeres válogatott Priskin Tamást, aki nyolc év után tért vissza Magyarországra. Horváth Ferenc csapata éppen a tréner korábbi klubja, a Paks otthonában rajtol.
Az elmúlt idényben bronzérmes Ferencváros – amely Kecskeméten kezd – több kulcsjátékosától, a brazil Leonardótól és a holland Julian Jennertől is megvált a holtszezonban, ráadásul a brazíliai világbajnokság mindhárom csoportmérkőzésén pályára lépett bosnyák Muhamed Besic is várhatóan távozik.
A zöld-fehér szurkolók ugyanakkor újra üdvözölhetik a korábbi ferencvárosi kedvencet, a 35 éves Gera Zoltánt, aki 2000 és 2004 között szerepelt az együttesben, mielőtt megkezdte volna légióskodását. A német Thomas Doll vezetőedző csapata csak az ötödik fordulóban játszik először hazai környezetben, mivel a nemrég elkészült Groupama Arénát augusztus 10-én, a Chelsea elleni gálamérkőzéssel adják át hivatalosan.
Az előző szezonban a Videoton az utolsó fordulókban engedte ki a kezéből a bronzérmet. A gárda irányítását a 2011 óta pályaedzőként dolgozó spanyol Joan Carrillo vette át, a kerethez pedig több új játékos érkezett, köztük az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert csapatban szerepelt Simon Ádám. A székesfehérvári együttes a Pápát fogadja az idény első fordulójában.
NB I, 1. forduló, péntek: Nyíregyháza Spartacus–DVSC-TEVA. Szombat: Budapest Honvéd–Dunaújváros (Duna Tv, 17.30), Videoton FC–Lombard Pápa, PMFC-Matias–MTK Budapest, Szombathelyi Haladás –Újpest. Vasárnap: Kecskeméti TE–Ferencváros (Duna Tv, 17.30), Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia, MVM Paks–Győri ETO FC.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!