2009. október 02., 10:182009. október 02., 10:18
Barack Obama amerikai elnök villámlátogatása sokat nyomhat a latban, aki hosszas hezitálás után döntött úgy, hogy pénteken személyes jelenlétével erősíti meg a felesége által vezetett chicagói delegáció prezentációját. Látogatása azért is nagy jelentőségű, mert soha, egyetlen szavazásnál sem jelent meg korábban az Egyesült Államok első embere.
Az olimpiai mozgalomról szóló kiadvány, az 1990-ben létrehozott Around the Rings (ATR) magazin szerint a mostani minden idők eddigi legszorosabb versengése. Obama hétfői bejelentését megelőzően az ATR úgy vélte, hogy Rio de Janeiro tűnik a legesélyesebbnek, de szorosan követi Chicago, Madrid és Tokió.
Azért Chicago győzelme nem biztos Obamával együtt sem. A másik három pályázó várost is országaik első számú politikusai támogatják majd a helyszínen: Madrid mellett I. János Károly spanyol király és Jose Luis Zapatero miniszterelnök, Rio sikere érdekében Luiz Inácio Lula da Silva brazil köztársasági elnök, Tokióért pedig Hatojama Jukio japán kormányfő korteskedik majd.
Korábbi sikeres sportolók is bevetik magukat, a rióiak például Pelével, a chicagóiak pedig Michael Johnsonnal és Nadia Comănecicsel kampányoltak. A fogadóirodáknál kétesélyes a küzdelem, az egyik legismertebbnek számító William Hill honlapján Chicago esetében 1.8-as volt a szorzó, a brazil városé 2.62, Tokiónál a feltett tét 9-szeres, Madridnál pedig 17-szeres pénzt hozhat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.