Hirdetés

Négy Liga 1-es játékos a vb-n

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Bár a román válogatott – immár sorrendben harmadszor – nem jutott ki a világbajnokságra, a Liga 1-et négy játékos is képviseli majd Dél-Afrikában. Akár kétszer annyian is lehettek volna, de a sérülések és a szövetségi kapitányok közbeszóltak.

Boros Miklós

2010. június 03., 09:312010. június 03., 09:31

A román élvonalt képviselők fele a szlovák válogatottban szerepel: Dusan Kuciak, az FC Vaslui kapusa és Jan Kozák temesvári középpályás. A zsolnai születésű, 25 éves hálóőr már két éve áll az idén bronzérmes és kupadöntős csapat szolgálatában, és ezt a két idényt gyakorlatilag végig is védte a zöld-sárga csapatnál.

A 30 éves Kozák viszont a télen érkezett a bánságiakhoz a pozsonyi Slovantól, és a tavaszi idényben mindössze 10 meccsen játszott, de egyszer sem 90 percet: hatszor le-, négyszer pedig becserélték. Az idény végére kegyvesztett lett, az utolsó négy fordulóban már egyetlen meccset sem játszott. Egyetlen találatát a Gyulafehérvári Unirea elleni 6-0-ás győzelem alkalmával szerezte.

A harmadik Liga 1-es vb-résztvevő, az elefántcsontparti Emmanuel Koné Koumatien a bajnok Kolozsvári CFR játékosa, bár a legutóbbi idényben kölcsönjátékosként az Internaţional Curtea de Argeşben szerepelt. A 23 éves támadó középpályás 2008 januárjában érkezett három honfitársával együtt a vasutasokhoz az ASEC Mimosas együttesétől, és a következő idényben mutatkozott be a román élvonalban.

A szintén CFR-es Ousmane Viera Diarrasoubával együtt szerepelt hazája csapatában a pekingi olimpián, ezt követően került be a felnőtt válogatottba. A vb-selejtezőkön rendszeresen szerepelt, tagja volt a januári Afrikai Nemzetek Kupájára nevezett keretnek is, bár az angolai tornán egyetlen percet sem játszott. Immár 12-szeres válogatott, a Liga 1-ben 37 mérkőzése és 7 gólja (CFR 8/1, Internaţional 29/6) van.

Hazája válogatottjában csak idén mutatkozott be, de a román ligában már két éve sztár negyedik vb-résztvevő, a görög Pantelisz Kapetanosz, aki az előző és az idei szezonban is a Steaua legeredményesebb csatára volt. Az AEK Athéntől 2008-ban igazolt 27 éves támadó első idényében 10, idén már 16 gólt szerzett – utóbbi teljesítményével második lett a góllövőlistán a dinamós Andrei Cristea (18) mögött. A válogatottban idén márciusban, a Szenegál elleni találkozón (0-2) mutatkozott be.

Négyen az utolsó métereken maradtak le Dél-Afrikáról

A vb-selejtezőkön a hondurasi Carlos Costly (Vaslui) szerepelt a legeredményesebben, aki 6 góllal járult hozzá a közép-amerikai együttes második vb-szerepléséhez. Ám Dél-Afrikában már nem lehet ott, mert a CFR elleni bajnoki meccsen szerzett talpcsontsérülése után Reinaldo Rueda a bővített keretbe se nevezte, így hiába épült fel a vártnál hamarabb.

A vb-résztvevő válogatottak 30-as névsorába még befért a szlovén Darjan Matic (Rapid) és Dare Vrsic (Temesvár, tavasszal kölcsönben FC Koper), valamint az elefántcsontparti Lacina Traoré (CFR), de az utazók közé már egyikük sem került be.

Két olyan játékos lesz viszont a vb-n, aki pályafutása korábbi szakaszában játszott Romániában, bár Glenn Moss, az új-zélandiak kapusa többnyire csak a kispadot koptatta a Dinamónál. A 27 éves hálóőr a 2006–2007-es idényben volt a bukarestiek játékosa, de csupán egy bajnoki mérkőzésen szerepelt. Jelenleg az ausztrál bajnokságban, a Melbourne Victory együttesében szerepel. Jóval szebben emlékeznek Kolozsváron az uruguayi Alvaro Pereirára, bár a balhátvéd csupán egyetlen szezont (2008/2009: 29 bajnoki mérkőzés, 1 gól) töltött a CFR-nél.

Pászkány Árpád klubtulajdonos 2,25 millió euróért vásárolta meg az Argentinos Juniorstól, majd tavaly nyáron már 4,5 millióért adta el az FC Portónak, ahol azóta is alapember. Részese volt a vasutasok BL-szereplésének, már kolozsvári játékosként mutatkozott be 2008 novemberében hazája válogatottjában a franciák ellen. Azóta 13 mérkőzésen 2 gólt ért el, de a „Celestében” nem védőt, hanem középpályást játszik.

Magyar játékos is lesz a vb-n

A vb-n egy magyar nemzetiségű játékos is érdekelt lesz: Saláta Kornél a szlovák válogatott tagjaként lesz jelen Dél-Afrikában. A 25 éves, garamkövesdi születésű középhátvéd a pozsonyi Slovan játékosa; a szlovák válogatottban eddig háromszor lépett pályára. A magyar bajnokságból egyetlen mostani játékos sem játszik a vb-n, bár a szezon első felében Benjamin Brou Angouma még a Budapest Honvéd hátvédje volt.

A pekingi olimpiát is megjárt elefántcsontparti játékos a télen igazolt a francia Valenciennes-hez. A dél-afrikai MacBeth Sibaya jóval régebben játszott az NB I-ben: az 1998/1999-es szezonban volt a III. Kerületi TVE játékosa. Dorge Rostand Kouemaha (Bruges) az utolsó pillanatban került ki a kameruni keretből, a csatár korábban a Tatabánya (2005–2007) és a Debreceni VSC (2007–2008) játékosa volt, 60 meccsen 27 gólt lőtt az NB I-ben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés