Hirdetés

Négy új légiós érkezik a HSC Csíkszeredához

Két szlovák, egy cseh és egy svéd légióssal egyezett meg a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatának vezetősége. 

Dobos László

2014. július 24., 13:482014. július 24., 13:48

A 23 esztendős szlovák hátvéd, Henrich Jabornik neve ismerősen csenghet a csíki szurkolóknak, hiszen az elmúlt idényben a Dunaújvárosi Dab.Docler együttesét erősítette. A MOL Liga alapszakaszában 28 pontig vitte, míg a rájátszásban négy meccsen ugyanannyi pontot hozott össze. Jabornik a felvidéki Szakolcán született, ahol profi pályafutása is kezdődött. Játszott a klub korosztályos csapataiban, sőt a korosztályos válogatottakban is pályára léphetett. Három extraligás idény után igazolt Újvárosba, most pedig Csíkszeredába.

Szintén Felvidékről érkezik Michal Satek. A 27 esztendős csatár, akárcsak Jabornik, szakolcai nevelés. Ő is játszott a klub korosztályos csapataiban. Három alkalommal hagyta el a Szakolcát, de mindannyiszor visszatért oda. A legutóbbi idényben 61 mérkőzésen 29 pontig jutott. A 2014/2015-ös szezon lesz a játékos első Szlovákián kívüli éve.

A csíki hátvédsort erősíti Petr Machacek is, aki a szlovák extraligás Besztercebányáról érkezik Csíkszeredába. A 28 éves sportoló 142 cseh, 47 szlovák első ligás meccset tudhat a háta mögött. Megfordult a finn második vonalban (Mestis) is, ahol a KooKoo együttesét erősítette. A legutóbbi idényben, Besztercebányán 58 mérkőzésen 20 pontig jutott. Az 179 cm magas és 84 kilós bekk hazája U18-as válogatottjának is volt tagja.

A 27 esztendős svéd center, Niklas Sjölund a Timra csapatában kezdte el profi karrierjét. Szintén itt mutatkozott be az U18-as, illetve a SuperElit ifjúsági bajnokságokban, majd ugyancsak a Timraban kapott lehetőséget a bizonyításra az SHL-ben. Sjölund viszont nem tudott megragadni az SHL-ben, végül, a Divízió I-ben (svéd harmadik liga) kötött ki.

Játszott a Helsingborgsban, a Hudiksvallsban, a Kovlandsban és a Borlangeban. A legutóbbi szezont a svéd negyedik ligában kezdte, majd a norvég második ligában a Comet csapatában folytatta – itt 18 meccsen 40 pontig jutott – és a svéd harmadik ligában zárt a Nittorps IK-nál.

A HSC vezetősége nem fejezte be az átigazolásokat, hiszen egy hely még kiadó, a most érkező négy játékos mellett a kapus Kozuchcsal már korábban szerződést kötöttek. A hatodik légiós posztra centert keresnek.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés