
Dániával, Montenegróval és Uruguayjal mérkőzik meg Románia női kézilabda-válogatottja a márciusi olimpiai selejtezőtornán – közölte a nemzetközi szövetség (IHF) a vasárnap este Norvégia sikerével zárult világbajnokság végeredményének ismeretében.
2015. december 21., 15:352015. december 21., 15:35
A Tomas Ryde által felkészített román válogatott – amely bronzérmet szerzett a dániai vb-n – megpályázta az ötkarikás részvételért kiírt selejtezőtorna rendezését, amelyre jó esélyekkel pályázik, hiszen a csoporttagok közül Cristina Neaguék büszkélkednek a legrangosabb helyezéssel.
A vb-nek otthont adó skandinávok a most elért hatodik helyüknek köszönhetően játszhatnak olimpiai selejtezőt, Montenegró Európa-bajnoki negyedikként, Uruguay pedig az amerikai kontinens harmadik legjobb válogatottjaként érdekelt a március 17–20. között megrendezendő tornán, amelyen az első két helyezett szerez riói jegyet. A román szövetség az előzetes nyilatkozatok szerint Kolozsváron látná vendégül ellenfeleit. Az IHF később dönt a házigazda kilétéről.
Románia női válogatottja lelkesen várja az olimpiai selejtezőt, hiszen a vasárnap megszerzett vb-bronzéremmel sok kritikusát „elhallgattatta\". Ezt emelte ki a válogatott vezéregyénisége, Cristina Neagu is, akit a világbajnokság legjobb játékosának választottak, 63 találatával pedig kiérdemelte a torna gólkirálynője címet is. A 27 éves balátlövő remek évet zár, hiszen klubcsapatával, a Buducsnoszttal idén Bajnokok Ligáját is nyert.
„A román kézilabdázás nagy sikere a bronz, tíz év után szereztünk ismét vb-érmet az akkori ezüst után. Nagy megvalósítás annak tudatában is, hogy milyen esélyeket adtak nekünk a dániai torna előtt. A cél az olimpiai selejtező elérése volt, de éremért játszhattunk, és végül megérdemelten lettünk harmadikok\" – értékelt Neagu a kisdöntő lefújása után, amelyet simán, 31-22-re nyertek meg – a nyolcaddöntőben a magyarokat búcsúztató – Lengyelország ellenében.
Az ezt követő fináléban Norvégia szintén nem adott sok esélyt a vb meglepetéscsapatának, Hollandiának: a skandinávok 31-23-ra győztek, így immár olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédők is. Az északi válogatott fennállása harmadik vb-címét szerezte (1999, 2011, 2015), a holland csapat töténete során először szerzett vb-érmet.
A dániai női kézilabda-világbajnokság végeredménye: 1. Norvégia, 2. Hollandia, 3. Románia, 4. Lengyelország, 5. Oroszország, 6. Dánia, 7. Franciaország, 8. Montenegró, 9. Svédország, 10. Brazília, 11. Magyarország, 12. Spanyolország, 13. Németország, 14. Koreai Köztársaság, 15. Szerbia, 16. Angola, 17. Kína, 18. Argentína, 19. Japán, 20. Puerto Rico, 21. Tunézia, 22. Kazahsztán, 23. Kuba, 24. Kongói DK.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!