
2010. szeptember 22., 09:542010. szeptember 22., 09:54
Sportolók, egyetemi tanárok, különbözõ sportszövetségek elnökei, alelnökei fogadták a NOB elsõ emberét az egyetem Aula Magnájában. A biztonsági elõírások annyira szigorúak voltak, hogy a csordultig telt nagyteremben még azoknak sem volt szabad felállniuk a helyükrõl, akik televíziók számára filmeztek vagy újságoknak fotóztak. A szabályokat persze szinte lehetetlen volt betartani, az esemény végéhez közeledve az egyre türelmetlenebb fotósok és operatõrök egyre közelebb húzódtak a prezídiumhoz, az utolsó felszólalót pedig már szinte minden oldalról körbevették.
A magas rangú meghívottat Cornel Antal egyetemi rektor köszöntötte, hosszasan ecsetelve az általa vezetett felsõoktatási intézmény érdemeit. Rogge-nak a tegnapi már a huszonegyedik díszdoktori címe, nem számítva a többtucatnyi egyéb elismerést, amelyet különbözõ intézményektõl kapott, illetve számos díszpolgári címét a világ minden sarkában, szülõhazájától, Belgiumtól Urugauyon át egészen Dél-Afrikáig. A váradi egyetem testnevelési karának dékánja, Octavian Bâc laudációjában részletesen kitért minderre, bár hangja remegett az izgalomtól.
Rogge köszönõbeszédében elsõsorban arra tért ki, mennyire fontos a sportszervezetek és az oktatási intézmények közötti minél szorosabb együttmûködés, hiszen õ maga a sportot az egyik legjobb nevelési eszköznek tartja. Szerinte emberi értékeket, egymás tiszteletét és elfogadását, valamint saját egészségük megõrzését is megtanulják a diákok a testmozgáson keresztül, ezért, mint fogalmazott, a sportpálya épp olyannak tekinthetõ, mint egy osztályterem.
Az egészséges életmódra való nevelés pedig meglátása szerint ma fontosabb, mint valaha, hiszen a fiatal nemzedékben kialakult egy nagyfokú képernyõfüggés, ami a mozgás elhanyagolásához és az elhízáshoz vezet. A díszdoktori oklevél átadása után Octavian Moraru, az Országos Olimpiai Bizottság elnöke kapott díszoklevelet. Az ünnepélyes pillanatokat az egyetem kórusának éneke kísérte: a felsõoktatás klasszikus himnuszát, a Gaudeamust énekelték.
Az egyetem új épületszárnyában, a könyvtárépület negyedik emeletén nyitották meg hivatalosan azt a kutatóközpontot, amelyben az emberi teljesítõképességet mérik majd. Cornel Antal rektor megígérte, hogy a központ hû lesz az olimpiai szellemiséghez, Rogge pedig támogatásáról biztosította az intézményt.
Jacques Rogge-ot 2001-ben választották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, miután nemcsak
eredeti szakmájában bizonyított –, sebészorvosi végzettsége van – hanem a sport terén is megmutatta képességeit. Három olimpián vett részt vitorlázóként, miközben hazájában tizenhatszor nyerte el a bajnoki címet ebben a sportágban. Alig tízperces nagyváradi sajtótájékoztatóján a sportvezetõ elmondta: hatodjára jár Romániában, NOB-elnökként többször is találkozott a hazai bizottságok soros elnökeivel. Mint hangsúlyozta, kétnapos romániai programja nagyon sűrű, az államelnökkel szerdán találkozik, és megnézi az országos olimpiai bizottság jövendõ székhelyét.
A Krónika azon kérdésére, hogy lehet-e Romániának esélye nyári olimpiai játékok megszervezésére, azt mondta, nem tud egyenes választ adni, mert nem ismeri közelrõl az ország sportinfrastruktúráját. De 2013-ban Románia – Brassó környékén – ifjúsági téli olimpiát szervez, ez pedig szerinte fontos lépés az olimpiai világba kerüléshez. Rogge azt is elmondta, hogy bár a világ minden részérõl, több kontinensrõl is várakoznak sportemberek a NOB-tagság elnyerésére, úgy véli, Romániának igen komoly esélye van, hogy képviselõt delegálhasson oda. Elmondása szerint az olimpiai bizottság mindenképpen figyelembe veszi, hogy Romániának nagyon nagy olimpiai hagyományai vannak. Jacques Rogge a sajtóértekezlet után azonnal a reptérre indult, hogy már estére Bukarestben lehessen.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.