
2010. október 27., 15:182010. október 27., 15:18
A tervek szerint november közepén ismét Nagyváradra látogat Schmitt Pál magyar köztársasági elnök: az egykori olimpiai bajnok párbajtőrvívó a fővédnöksége alatt szervezett labdarúgó-gálamérkőzést tekinti meg.
A 100 éve alakult Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére november 13-án rendeznek centenáriumi ünnepséget – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Tőkés Máté, a rendezvény egyik szervezője, a Partium FC futballcsapat játékosa és elnöke, Tőkés László EP-alelnök fia.
A Nagy idők focija című eseménysorozat rendezésében a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) futballcsapata mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is szerepet vállal. Tőkés Máté jelezte: a találkozón jelen lesz a korábbi olimpiai bajnok úszó, Czene Attila, a sportért felelős magyar államtitkár, illetve román kollégája, a szintén olimpiai aranyérmes atléta, Doina Melinte is. A Partium FC vezetője reméli, a nézők megtöltik a nagyváradi Bodola Gyula-stadiont.
Az 1910-ben alakult NAC 1944-ben sporttörténelmet írt azzal, hogy első vidéki csapatként megnyerte a magyar bajnokságot, illetve azzal, hogy 1949-ben, immár ICO néven, a román bajnokságban is az első helyen végzett.
Az 1963-ban, immár Crişana néven megszűnt NAC-ban egykor olyan játékosok fordultak meg, mint Lóránt Gyula, az Aranycsapat tagja, vagy a román és a magyar válogatottban is szereplő Bodola Gyula és Pecsovszky József. A NAC ellen játszotta első élvonalbeli mérkőzését Puskás Ferenc is.
| Pár percig zavart magyarázkodás zajlott tegnap Tőkés László a képviselői irodájában megtartott sajtótájékoztatón. Jenei Imre ugyanis nem értette a román sajtó által nekiszegezett kérdést – mit szól ahhoz, hogy Tőkés László levelet írt a fia csapata ügyében a megyei futballszövetségnek? Így többször is belekezdett abba: nem látja, miért volna bármilyen szempontból is hátrány, hogy az EP alelnöke is a NAC-gála ügye mellé áll. Végül sikerült tisztázni, hogy a kérdés a Partium FC egyik vitatott mérkőzéséről szól, amire aztán gyors válasz érkezett: „Nem tudok hozzászólni, nem ismerem az ügy részleteit”. A Gazeta Sporturilor sportnapilapban megjelent cikk alapján Valer Vancea, a Bihar megyei futballszövetség (AJF) politikai befolyásolás kísérletével vádolja Tőkés Lászlót, amiért az Európai Parlament fejléces papírján írt levelet a Partium FC egyik vitatott meccsének ügyében. A Bihar megyei bajnokságban október 10-én lejátszott, 2-2-es döntetlennel zárult Rév–Partium FC találkozót követően Tőkés Máté hivatalos panaszt tett a bíráskodás ellen, és amikor arra nem kapott semmilyen hivatalos választ, Tőkés László is levelet írt a szervezetnek. „Valóban nem volt helyes, hogy EP-fejléces papírra íródott a levél, de ettől még a politikai befolyásolástól távol áll az ügy: egyszerű szülői magánlevélről van szó, amit az is jelez, hogy kézzel írták – közölte lapunkkal Demeter Szilárd, Tőkés László sajtóirodájának vezetője. – A Bihar megyei futballvezetők először szóra sem méltatták Tőkés Mátét, csak azt követően adtak hivatalos választ, hogy az édesapja levelét kitálalták a sajtónak. Furcsa, hogy a fővárosi sajtó a politikai kapcsolatokat említi, miközben ők voltak azok, akik a cikkbe belekeverték a székelyföldi autonómia ügyét is. Ha Tőkés Lászlóról van szó, egyből a tisztesség és törvény őrzőinek szerepében tetszelegnek, miközben semmit sem tettek akkor, amikor például Gigi Becali egy táskányi pénzzel próbált megvesztegetni játékosokat”. |
A november 13-i program a Nyugati pályaudvarról induló Nosztalgiavonat érkezésével kezdődik, a mérkőzést követően pedig a NAC történetét bemutató fotókiállítás nyílik a Partiumi Keresztény Egyetemen. A gálamérkőzés belépőjegyeiből befolyt összeget a szervezők a magyarországi iszapkatasztrófa károsultjai számára ajánlják fel.
A találkozó első félidőjében az erdélyi és a magyarországi öregfiúk csapata játszik egymás ellen, a második játékrészben pedig a Bihar megyei bajnokságban szereplő Partium FC és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia válogatottja lép pályára.
„Mindenképpen szimbolikus lesz, hogy az elmúlt idők nagy játékosai után a jövő reménységei mutatkoznak be” – mondta ezzel kapcsolatban Tőkés Máté.
Az erdélyi öregfiúk válogatottjának edzője a korábbi román és magyar szövetségi kapitány, a Nagyváradon élő Jenei Imre lesz, míg a magyarországi öregfiúk csapatának tiszteletbeli trénere Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori hátvédje.
Az együttesekben egyik oldalon többek között Bölöni László, Flavius Domide, Szatmári Sándor, vagy Váczi II. György lépnek pályára, míg a magyarországi öregfiúknál Eszterházy Márton, Urbán Flórián és Zámbó Sándor is jelezte részvételét.
„A NAC százéves évfordulója két állam és két nemzet közös ünnepe, amely reményeim szerint közelebb hozza egymáshoz a románokat és magyarokat – mondta Jenei Imre. – Nem kell politikai szempontból tekinteni erre a találkozóra, hiszen Schmitt Pál is jeles sportemberi minőségében vállalta el a fővédnökséget.”
Jenei segítője a nagyváradi focilegenda, Papp „Csicsó” László lesz, aki egykor a NAC utódcsapatát erősítette. „Sajnos a legendás NAC-ból már senki sem él, a csapat biológiailag is megszűnt létezni – mondta Papp. – Ám az mindenképpen öröm, hogy miközben nem is olyan régen még nem szabadott beszélni mindarról, ami a kommunista diktatúra előtt történt, most végre méltón emlékezhetünk közös gyökereinkre.”
A szervezők szerint tárgyalások folynak arról, hogy a mérkőzést a Duna Tv élőben közvetítse, a kommentátorok a két ország televíziózásának legendás alakjai, Szepesi György, illetve Cristian Ţopescu lennének.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.