2010. január 15., 11:032010. január 15., 11:03
A nagy tett végrehajtása után még többet akar a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata. A sorozatban három bajnoki címet megnyerő partiumiak a közelmúltban kétszer elbuktak a LEN-kupa nyolcaddöntőjében, ám ebben az idényben sikerült eggyel előrébb lépniük: a nápolyi Possilipo búcsúztatásával a negyeddöntőbe jutottak, ahol a német Spandau 04 Berlin lesz az ellenfél, először szombaton idegenben.
Cornel Gordan, a VSK vezetőedzője lát esélyt arra, hogy nem a végállomáshoz értek. „A Spandau egy erős, tapasztalt csapat, amely gyakorlatilag a német válogatottal egyenlő, ezzel együtt nagyon bízom a saját erőnkben. Az elmúlt években többször is szembekerültünk, és csak Berlinben sikerült legyőzniük minket, semleges pályán vagy Nagyváradon nem bírtak velünk. Célunk a továbbjutás, úgy érzem, képesek vagyunk ennek kiharcolására” – fogalmazott a szakember.
A Nagyváradi VSK már az idény elején megmérkőzött a berliniekkel: a szeptemberi Nicolae Rujinschi-emléktornán 10-6-ra nyert a Körös-parti fedett uszodában. A németek októberben már az Euroliga első selejtezőkörében fogadták többek között a váradiakat is. Az egymás elleni mecscsen akkor 11-8-as német siker született. A VSK emellett kikapott a Bresciától, illetve legyőzte a szlovén Koper Rocavát és a macedón Rabotnicki Szkopjét, így csoportharmadik lett, és átkerült a LEN-kupába.
Itt a második selejtezőkör egyik csoportjának rendezője volt, és a Kassai Hornets, valamint az olasz Sori legyőzése után 11-10-re kikapott a Ferencvárostól – a körbeverések nyomán utóbbi eredmény pont arra volt jó, hogy a Nagyvárad csoportelsőként, a Fradi pedig másodikként jusson tovább. A nyolcaddöntőben a Possilipóval került szembe a Gordan-csapat, amelyet otthon 12-10-re legyőzött, idegenben pedig a rendes játékidő után kétgólos vesztésre állt, a szabályok szerint pedig hosszabbítás következett, amelyet 2-1-re megnyert a partiumi együttes, így sikerült kiharcolnia a nyolc közé jutást. A Spandau az Euroligában csupán egy körrel jutott tovább a váradiakhoz képest: a horvát Mladost és a montenegrói Budva mögött harmadik lett az utóbbi csapat otthonában megrendezett tornán, így szintén átkerült a LEN-kupába, ahol a nyolcaddöntőben először idegenben 8-6-ra kikapott a Vuliagmeni Nautical Clubtól, ám otthon 8-4-re verte a görögöket, így bejutott a negyeddöntőbe, ahol a váradiakkal került szembe.
A VSK három magyarországi Interliga-meccsel hangolt a németországi összecsapásra: először 10-7-re kikapott a Ferencváros vendégeként, majd 6-5-re maradt alul a Honvéd otthonában. A partiumiak harmadszor szintén a Honvéd vendégeként szálltak medencébe, ugyanis lemondtak pályaválasztó jogukról, és másodszor is egy góllal maradtak alul (8-7) a Kőér utcában. A Honvéd az Euroliga csoportkörében érdekelt, ahol három kör után 3 ponttal kvartettje harmadik helyén áll a 6 pontos Partizan és a szintén 3 pontos Olimpiakosz mögött, a pont nélkül álló Budvát megelőzve. A Ferencváros a LEN-kupában érdekelt, ahol a legerősebbet kapta a még talpon maradt együttesek közül: az olasz Savona erejét jelzi, hogy legutóbb 12-3-ra verte a Fradit. A további két negyeddöntős párharcban Brescia–CN Marseille és Cattaro–Fiumei Primorje összecsapásokat rendeznek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.