Hirdetés

Nadal ismét legyőzte Federert

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A világelső Rafael Nadal nyerte meg tegnap este a francia nyílt teniszbajnokságot: a spanyol játékos a döntőben 7:5, 7:6, 5:7, 6:1-re verte nagy riválisát, a svájci Roger Federert, immár 17-8-ra vezetve egymás elleni csatájukban.

Hírösszefoglaló

2011. június 06., 06:492011. június 06., 06:49

Federer „az év játékosa”, Novak Djokovics legyőzésével (7:6, 6:3, 3:6, 7:6) jutott az esőszünettel tarkított fináléba. A szerb teniszező idén 41 megnyert mérkőzést követően szenvedett vereséget, ezzel éppen egy sikerrel maradt el a rekordertől: az amerikai John McEnroe 1984-ben 42 győzelmet jegyzett. A Nadal által a minden idők legjobb teniszezőjének tartott, korábbi 16 Grand Slam-győzelmével rekorder svájci és a világ jelenlegi legjobbjának titulált szerb mérkőzésén nagyon magas színvonalú játékot láthatott a közönség, s Federer annak köszönheti sikerét, hogy a kulcspillanatokban többnyire ő nyerte a pontokat, így az első és a negyedik játszma végén, a rövidítés során is. Djokovics ezúttal adogatásai során a szokottnál többet bizonytalankodott, amit az is jelez, hogy riválisának több mint húsz lehetősége volt fogadóként játékot nyerni. A negyedik szett rövidítésében a szerb teniszező két mérkőzéslabdát – adogatóként – hárított, de a harmadiknál Federer ásszal zárta le a mérkőzést.

Federer negyedik fináléjára készült Párizsban, ebből egyet nyert meg, még 2009-ben a svéd Robin Söderling ellen, a másik három alkalommal viszont mindig nagy riválisától, Rafael  Nadaltól kapott ki. A Roland Garroson most hatodszor diadalmaskodó – és ezzel Björn Borg rekordját beállító – spanyol teniszező jóval simábban jutott a tegnapi párizsi fináléba: az elődöntőben 6:4, 7:5, 6:4-re verte a brit Andy Murrayt.

A nőknél Li Na többszörösen is történelmet írt a Roland Garroson: a 29 éves kínai teniszező 6:4, 7:6-ra legyőzte a címvédő olasz Francesca Schiavonét, ezzel először nyert meg egy Grand Slam-tornát, ráadásul ő az első ázsiai teniszező, aki GS-viadalt tudott nyerni egyesben. A francia nyílt teniszbajnokság szombati női döntőjének első, 39 perces szettjében a kínai játékos – aki az idén döntős volt az Australian Openen is – rendkívül keményen kezdett, biztosan nyerte a saját adogatásait, és 2:2 után brékelte riválisát. Hiába igyekezett Schiavone, megszorítani sem tudta ellenfelét, aki biztosan tartotta előnyét.

Ugyan 5:4-nél az olasznak sikerült az egyenlítés közelébe jutnia, de az ázsiai teniszező egy védhetetlen tenyeressel előnyhöz jutott, majd Schiavone túlütött egy labdát az alapvonalon, s ezzel a kínait már csak egy játszma választotta el a végső sikertől. A második, egyben utolsó, 69 perces felvonásban azonnal brékelt Li Na. Egyre ellenállhatatlanabbul játszott (2:0, 3:1, 4:2), ám a hetedik játékban megtört a varázs. Schiavone – ahogyan ezt már több mérkőzésen, például a Pavljucsenkova elleni negyeddöntőben is megtette – váratlanul feltámadt, sorozatban három gémet nyert (4:5). Két alkalommal is csupán két labda választotta el a játszma megnyerésétől, de ezúttal nem sikerült egyenlítenie.

Következett a rövidítés, amelyben az itáliai teniszező teljesen összeomlott, és már csak egy játékos volt a pályán: Li Na. „Hallatlanul boldog vagyok, bár voltak időszakok, amikor egy kissé idegesen játszottam” – összegzett győzelme után Li Na, aki sikeréért 1,2 millió eurót kapott. A 600 ezer euróval vigasztalódó Schiavone elismerte, hogy ezúttal nem ő volt a jobb: „Szoros mérkőzés volt, sajnos nem tudtam ellenfelemet az alapvonal mögé kényszeríteni. Megérdemelten győzött.”
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés