
A Kolozsvári U-BT Mobitelco kosárlabdacsapata jutott negyedikként a férfi élvonal elődöntőjébe, hiszen az egyik csapat harmadik győzelméig tartó negyeddöntős párharc ötödik, szerdán rendezett mérkőzésén – Mihai Silvăşan 2,9 másodperccel a lefújás előtt dobott hárompontosával – 74:72-re nyert a Nagyszebeni CSU vendégeként. A legjobb négy között a kolozsváriak ellenfele a címvédő CSU Ploieşti lesz.
2014. május 08., 15:102014. május 08., 15:10
Megismételte magát a történelem, vagy inkább Mihai Silvăşan volt múltidéző hangulatban a Nagyszebeni CSU elleni negyeddöntő ötödik mérkőzésén: csakúgy, mint a 2005-2006-os szezonban, a szerdai mérkőzésen is az ő hárompontosának köszönhetően nyert, és ezáltal jutott elődöntőbe a kolozsvári csapat.
Az alapszakaszban jobban teljesítő és negyedik helyen záró Nagyszebeni CSU játszott pályaelőnyben a két csapat negyeddöntős párharcában, és nem is hibázott az első két meccsen. A 2-0-s vezetés azonban nem volt elég Miodrag Perisics együttesének, amely az elmúlt hét végén előbb 80:76-ra, majd hosszabbítást követően 90:89-re kapott ki Kolozsváron. A Szamos-parti együttes egyenlítése ellenére a Szeben várta kedvezőbb helyzetből a döntő összecsapást, hiszen saját közönsége előtt játszhatott.
Óvatosan kezdtek a csapatok, így az első negyed kevés pontot hozott (14:14), de míg szebeni oldalon a folytatásban sem tudtak igazán felszabadulni, a kolozsvári együttes támadójátéka feljavult, így 12 pontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre. A pihenő jól jött a hazai csapatnak, főként az addig húzóember Milos Bojovics rázta meg magát, akinek vezetésével 16:0-s sorozattal átvette a vezetést a Szeben.
Az izgalmas hajrában a hazai csapat vezetett: 40 másodperccel a találkozó vége előtt 72:68 állt az eredményjelzőn a Szeben javára, de az egyaránt 24 pontig jutó Darius Hargrove, illetve a már említett Silvăşan hárompontosaival fordított a Mobitelco (74:72), így 3-2-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé a Nemzeti Ligában.
„Nagyon örülök ennek a győzelemnek, boldog vagyok a játékosok miatt, akik megmutatták, milyen erős jellemek. Másrészt örülök, mert ez volt az első igazán fontos sikerem vezetőedzőként, harmadrészt pedig azért, mert a legvégén azt a döntést hoztam, hogy hagyjuk őket hármast dobni és nem szabálytalankodtunk\" – értékelte a látottakat Dorin Pintea, a Mobitelco vezetőedzője.
A szakvezető természetesen a győztes kosarat szerző Silvăşant is méltatta: „Nagyon jók voltunk távolról. Nyolc év után Mihai Silvăşan újraírta a történelmet az utolsó másodpercekben dobott hárompontossal, annyi különbséggel, hogy ezúttal Szebenben játszottunk.\"
A Nagyszebeni CSU mestere, Miodrag Perisics az alapszakasz során megsérülő Robert Sarovics hiányát emelte ki: „Nehéz volt Sarovics nélkül, nem mentséget keresek, de ő egy tapasztalt játékos. Egy-két mérkőzésen még pótolni lehet, de egy öttalálkozós párharcban nagyon nehéz..\"
A szerb vezetőedző hozzátette, a játékosok mindent megtettek a pályán, a folytatásra vonatkozóan pedig elmondta, előbb meg kell várni, hogy tisztázódjon a költségvetés mértéke, utána lehet gondolkodni a jövő évi keretben.
Amint arról beszámoltunk, a Nagyváradi VSK, a Maros KK és a CSU Ploieşti már korábban bejutott a legjobb négy közé a Nemzeti Ligában. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó elődöntőben a VSK a Maros KK-val, míg a Ploieşti a Mobitelcóval mérkőzik. A párharcokban pályaelőnnyel a nagyváradi és a címvédő alakulat rendelkezik, az első találkozókra május 13-án, kedden kerül majd sor.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!