
2011. március 14., 09:032011. március 14., 09:03
Zsigmond Zoltán lapunknak elmondta, bravúr lenne a tavalyi harmadik helyezését megismételnie, mert a 600 köbcentisek versenyének első három helyezettje idén már az 1000 köbcentis kategóriában indul. A csapatbemutatón két versenygépet is megtekinthettek a meghívottak: Zsigmond Zoltán 33-as rajtszámú Kawasaki ZX–10R és Victor Mihăilescu Suzuki GSX-R 1000 K8 prototípusú gépeit csodálhatták meg a jelenlévők.
A hivatalosan Romanian Superbike-nak (RoSBK) nevezett román gyorsaságimotoros-bajnokság hat futamot számlál, azonban Romániában még egy edzőpálya sem áll a versenyzők rendelkezésére, ezért a viadal valamennyi futamát külföldön rendezik meg. A versenynaptár szerint az első futamot március 18–20. között Görögországban, Szerreszben rendezik, a második futam helyszíne május 13–15. között a mogyoródi Hungaroring, a harmadik futamnak Szlovákia ad otthont június 10–12. között. Július 15–17. között ismét Magyarországon rendeznek futamot, ezúttal a Pannóniaringen. A szezon utolsó előtti futamát a csehországi Brnóban bonyolítják le szeptember 9–11. között, míg a zárófutam helyszíne október 7–9. között ismét Szerresz lesz.
Zsigmond Zoltán a Krónikának elmondta, a sportág meglehetősen sokba kerül, a rengeteg utazás miatt egy versenyző egyéves költsége 10 ezer euró a versenymotorok által felemésztett költségeken kívül. A csapat vezetője hozzáfűzte, komolyabb nemzetközi versenyeken való részvételre az edzőpályák hiánya miatt a romániai gyorsasági motorosoknak nincs esélyük. A 33 Team idén öt versenyzővel vág neki a szezonnak: Zsigmond Zoltán, Bogdan Popovici, Victor Mihăilescu és Emilian Ciota az 1000 köbcentis motorok versenyében vesz részt, míg Dan Marinescu a 600 köbcentis kategóriában indul.
-----
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.