Hirdetés

Morariu lemondott a román olimpiai bizottság elnöki tisztségéről

Octavian Morariu elnök lemondott a Román Olimpiai és Sportbizottság végrehajtó bizottságának keddi ülésén. A sportvezető azzal indokolta döntését, hogy a jövőben a nemzetközi szervezeteknél betöltött funkcióira és feladataira szeretne koncentrálni.

Nagy-Méhész Tünde

2014. április 15., 17:002014. április 15., 17:00

Octavian Morariu (képünkön) 2004 óta foglalja el a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöki székét, korábban a Román Rögbiszövetség vezetője volt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly a Buenos Airesben megrendezett közgyűlésén választotta tagjai közé.

Ennek köszönhetően Morariu immár részt vesz a nemzetközi szövetség olimpiai programért felelős bizottságának munkájában, illetve a nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságnak is tagja. Emellett a sportvezető egyben az Európai Rögbiszövetség elnöki tisztségét is ellátja.

„Tíz éve vagyok a fórum vezetője, és úgy gondolom, odaadó elnök voltam. A COSR tevékenysége ez idő alatt szerintem látható volt, amely mindig makacsul ragaszkodott az olimpiai eszme megvédéséhez. Figyelembe véve azonban a többi elfoglaltságomat – a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál és az Európai Rögbiszövetségnél – túl sok lenne nekem\" – magyarázta döntését Morariu a végrehajtó bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A COSR elnöke hozzátette, nem szeretne funkcióhalmozó lenni, a körülötte lévők és a családja iránti tiszteletből döntött úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről. „Nem volt könnyű döntés. Az elfoglaltságaim miatt már nem tudok száz százalékosan odafigyelni arra, hogy mi történik a Román Olimpiai és Sportbizottságnál. Ide egy olyan ember kell, aki napi szinten foglalkozni tud a dolgokkal\" – magyarázta Morariu.

Zárszóként a COSR-elnök arról is beszélt, hogy utódjának milyennek kellenelennie: „Olyan ember kell, aki tapasztalt a sportban, valaki, aki bejárta a szamárlétrát. Emellett jó menedzsernek és szövetségi vezetőnek kell lennie, főként azt is figyelembe véve, hogy a tisztséget nem fizetik.”

A megüresedő elnöki székre a román sajtóban megjelent információk szerint a COSR eddigi alelnöke, Alin Petrache – a Román Rögbiszövetség jelenlegi elnöke –, illetve Dinu Pescariu korábbi teniszjátékos pályázik legnagyobb eséllyel.

Az elnöki tisztségről ugyan lemondott, ám Morariu nem kerül nagyon távol a COSR-tól, hiszen korábbi jobbkeze, Petrache minden bizonnyal az általa kijelölt úton vezetné tovább a szervezetet. A keddi sajtótájékoztatón Morariu elmondta, amikor hivatalosan is meglesznek a jelöltek, ő is megnevezi azt a személyt, akit támogat.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés