Hirdetés

Monacóban is legyőzhetetlen volt a Mercedes

Monacóban is legyőzhetetlennek bizonyult a Mercedes: a Forma–1 legnagyobb presztízsű helyszínén újabb kettős diadalt jegyzett a német istálló vasárnap, úgy, hogy Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratott, Lewis Hamilton pedig végig a második helyen autózva állhatott fel a dobogó második fokára.

Balogh Levente

2014. május 25., 17:162014. május 25., 17:16

2014. május 25., 18:342014. május 25., 18:34

A szombati időmérőn Rosberg gond nélkül szerezte meg az első rajtkockát, a második helyről csapattársa, Lewis Hamilton rajtolhatott, míg a harmadik helyről Daniel Ricciardo (Red Bull) indult. 

A rajtot követően Rosberg megőrizte első helyét, mögötte Hamilton haladt. Ricciardo elrontotta a rajtot, így csapattársa, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen (Ferrari) is megelőzte.

A verseny izgalmait azonban alig fél percig élvezhette a közönség, Sergio Pérez Force Indiája ugyanis egy kisebb, Buttonnal történt koccanás után keresztbe állt a szűk, utcai pályán, így máris be kellett küldeni a biztonsági autót.

A safety car a harmadik körben állt ki, a két Mercedes megőrizte vezető pozícióját, Vettel autójával viszont gondok adódtak, így elveszítette a harmadik helyet. Vettelnek ki is kellett állnia a bokszutcába, mint kiderült, a sebességváltó beragadt az egyes fokozatban, a motor tönkrement, így végül föl kellett adnia a versenyt.

Az élen ezt követően nem változott az állás, Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Räikkönen sorrendben haladt az első négy, az alsóházban viszont Sutil (Sauber–Ferrari) bizonyította, hogy bár a szűk monacói utcákon nehéz előzni, azért nem lehetetlen. A száguldozás azonban nem tartott sokáig: a 26. körben Sutil autójának bal első kereke leszakadt, miután a falnak ütközött, így feladni kényszerült a versenyt, és ismét pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

A forgalomlassító jármű négy körön keresztül haladt a mezőny élén, majd kiállását követően a két Mercedes továbbra is az élen haladt. Hamilton folyamatosan próbált közelebb lopózni Rosberghez, a német azonban nem akarta kiengedni kezéből a győzelmet.

Az 57. körben Valtteri Bottas Williams–Mercedesében elfüstölt a motor – akárcsak korábban Vergne Toro Rossójában –, és bár nagyon rossz helyen, az egyik kanyarban állt meg, ezúttal nem kellett pályára küldeni a biztonsági autót.

A 67. körben Hamilton elkezdett lemaradni Rosberg mögött, a brit arra panaszkodott, hogy valami belement a bal szemébe, és nem lát rendesen. Mivel folyamatosan lassult, a harmadik helyen autózó Ricciardo elkezdett közeledni hozzá. Hamilton szeme azonban rendbejött, így az ausztrál hiába futotta meg a leggyorsabb kört, és hiába üldözte szinte csupán centiméterekkel lemaradva, már nem tudta megelőzni.

Mint ahogy Hamilton sem Rosberget, így a német megszerezte idei második győzelmét, élre állva az összetett pontversenyben. Hamilton szemmel láthatóan nem örült a második helynek, és nagyon nem akarózott gratulálnia Rosbergnek, látványosan kerülte csapattársát a díjátadón.

„Nagyon különleges nap ez számomra, Lewis nagyon jól vezetett, és eléggé megszorongatott, de sikerült megőriznem a nyugalmamat. Gratulálok a csapatnak is” – mondta Rosberg az interjút készítő népszerű brit színésznek, Benedict Cumberbatch-nek azt követően, hogy a futam után átvette a győztesnek járó díjat Albert hercegtől.

Monacói Nagydíj, pontszerzők: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes), 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), 4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 5. Nico Hülkenberg (német, Force India), 6. Jenson Button (brit, McLaren), 7. Felipe Massa (brazil, Williams), 8. Romain Grosjean (francia, Lotus), 9. Jules Bianchi (francia, Marussia), 10. Kevin Magnussen (dán, McLaren).

A vb-pontverseny élcsoportja 6 futam után, pilóták: 1. Nico Rosberg 122 pont, 2. Lewis Hamilton 118, 3. Fernando Alonso 61, 4. Daniel Ricciardo 54, 5. Nico Hülkenberg 47.

Csapatok: 1. Mercedes 240 pont, 2. Red Bull 99, 3. Ferrari 78, 4. Force India 67,
5. McLaren 52.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés