2010. december 16., 10:362010. december 16., 10:36
| Steaua Rangers–Újpesti TE 5-6 (2-2, 2-1, 1-3) és 1-7 (0-3, 0-2, 1-2). Továbbjutott az Újpest, 2-0-s összesítéssel. A negyeddöntő párosításai: HSC Csíkszereda–Újpest, Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV 19, Miskolci Jegesmedvék–Brassói Fenestela 68, Vasas–Ferencváros. A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak, az alapszakaszban előkelőbb helyen végzett csapat az első, második és esetleges ötödik találkozón hazai pályán, a harmadikon és negyediken idegenben szerepel. Játéknapok: december 21., 22–23., 26., 27–28. és 30. |
Pedig a lila-fehérek kerete csupán a minimális 15 hokisból állt ezen a két találkozón, Ancsin János edző ugyanis több sérült, valamint munkahelyi és tanulmányi okokból otthon maradó játékosára sem számíthatott. A túloldalon a szezon végére légiósok nélkül maradt Steaua a csíkszeredai U20-as vb-n szereplő hokisait hiányolta, a szerdai második találkozón pedig már a felnőtt nemzeti együttessel kijevi EIHC-tornára utazó Catrinoi, Georgescu és Luşneac sem lépett jégre.
Így a kedd este nagy csatában, fordulatos meccsen nyerő újpestiek tegnap délután már nem ütköztek komoly ellenállásba, és bejutottak a negyeddöntőbe, ahol az alapszakaszgyőztes HSC Csíkszereda lesz az ellenfelük. A három győzelemig tartó párharc első két találkozóját december 21-én és 22-én rendezik a Vákár Lajos-műjégpályán.
Két forduló alatt kiderült, hogy a magyar és a lengyel válogatott küzd majd a feljutásért a Csíkszeredában zajló Divízó II-es junior (U20) világbajnokságon. A nyitónapon a lengyelek 8-1-re verték Romániát, a másodikon pedig a magyar válogatott győzött 7-0-ra a házigazdák csapata ellen. A magyar együttes az első fordulóban 20-0-ra nyert Kína ellen. Tegnap szünnap volt a tornán, ma Magyarország Ausztrália, Románia pedig Dél-Korea ellen lép jégre. További eredmények: Dél-Korea–Ausztrália 7-5, Ausztrália–Kína 10-3, Lengyelország–Dél-Korea 10-3.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.