2013. március 20., 06:462013. március 20., 06:46
A magyarországi együttes összesítésben 3-1-re vezet a Mol Liga fináléjában, és újabb győzelme esetén megvédi címét a közös magyar–román–szlovák hokibajnokságban.
A HSC a sérült Molnár Zsolt és Molnár Szabolcs nélkül kelt útra Dunaújvárosba, ahol Gál Sándor, a csíkszeredaiak trénere szerint kulcskérdés lesz, hogyan kezdenek tanítványai, ugyanis olyan rajtot még egyszer nem engedhetnek meg maguknak, mint amilyet a két, szombaton és vasárnap hazai pályán elvesztett mérkőzésen produkált a Sportclub. „Nem tudom felfogni, hogy miért kezdjük a mérkőzéseinket ilyen gyengén. Többször is felhívtuk a játékosok figyelmét arra, hogy jóval keményebb kezdésre van szükség. Ha nem így kezdünk, akkor nagyon nehéz lesz – mondta Gál Sándor. – Nem adjuk fel, ameddig egy kicsi reményünk van. Kint jobban tudunk játszani, hiszen nem vagyunk akkor nyomás alatt, mint itthon.”
A székelyföldi játékosok sem adják fel a küzdelmet: „Megyünk tovább, készülünk a szerdai meccsre, csak erre gondolunk. A klub történetében már nem egy olyan döntő volt, amikor 3-1-ről fordítottunk, nincs semmi elveszve – jelentette ki Góga Attila, a HSC csapatkapitánya. – Nagyon fontos, hogy a mérkőzéseket jól kezdjük.” A találkozót 19 óra 30 perctől a Digi Sport 2 és a magyar Digi Sport tévéadó is közvetíti. Ha a HSC nyer, akkor pénteken Csíkszeredában lesz a folytatás.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.