2013. március 17., 13:142013. március 17., 13:14
A két magyarországi meccsen két, illetve négy gól született, a Vákár Lajos Műjégpályán viszont az első 15 percben esett négy, nagyrészt komoly védelmi vagy kapushibák nyomán. A lelátókat megtöltő közönség pörgős, de kaotikus összecsapást láthatott, csak a második harmadtól kezdve játszottak pontosabban a csapatok, ekkor már nem is esett újabb találat.
A harmadikban a Dunaújváros emberhátrányban szerzett vezetést – emberelőnyös gól viszont még mindig nem született a fináléban, pedig szombaton a HSC a játékidő egynegyedét fórban játszhatta. Az egyenlítéshez némi szerencse is kellett, Góga lövése a felső kapusvasról Sevela kapus hátára pattant, s onnan csorgott a gólvonal mögé, a rendes játékidő végén viszont nyolcadik emberelőnyét sem tudta kihasználni a Csíkszereda. A hazaiak a hosszabbítás első fél percét is eggyel több mezőnyjátékossal játszhatták, de hiába: Becze csak a kapuvasat találata el, míg az első két meccset eltiltás miatt kihagyó Pavuk Attila egy, a kék vonalról eleresztett lövéssel szerezte meg a címvédő győztes gólját.
Gál Sándor, a Csíkszeredai HSC edzője szerint a nagyon rossz kezdés okozta csapata vesztét. “A második bekapott gól után, amely egy óriási egyéni hibából született, nagyon visszaesett a játékunk, és onnan nem tudtunk felállni. Mindvégig csak az eredmény után szaladtunk. A hosszabbításban volt egy vasunk, majd gólt kaptunk. Megyünk tovább, ez még nem a világ vége” – nyilatkozta a szeredai tréner, aki a vasárnap esti mérkőzésen sem számíthat a lebetegedő Molnár Zsoltra. “Győzelemre voltunk ítélve, bár egy nagyon küzdelmes mérkőzés volt. A második és a harmadik harmadban folyamatosan úgy éreztem, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést” – vélte Stephan Lundh, a szakvezetője.
Mol Liga, döntő, harmadik mérkőzés: Csíkszeredai HSC–Dab.Docler 3-4 (2-2, 0-0, 1-1, 0-1). Gól: Novak 4., Góga 11., 52., illetve Azari (2.), Szappanos (15.), Galanisz (45.), Pavuk (64.). Kiállítás: 8, illetve 16 perc.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.