Hirdetés

Mocsai: a magyar kézilabda presztízse volt a tét

A veszprémi klub törzsállományára, valamint néhány szegedi és külföldön játszó sportolóra épített magyar csapat elsődleges célja és a világbajnokságon való szereplésének tétje a magyar kézilabdázás presztízsének helyreállítása volt – jelentette ki tegnap Mocsai Lajos, a férfiválogatott szövetségi kapitánya klubja az MKB Veszprém sajtótájékoztatóján.

2011. február 03., 09:562011. február 03., 09:56

A szakember elmondta: december 20-ától nagyon sokat dolgozott a válogatott, melynek játékával elégedett volt a svédországi vb-n, és amely végül „szerethető csapattá” vált. Hangsúlyozta, hogy a gárda – amely a hetedik, olimpiai selejtezőt érő helyen zárt – a vb egyik meglepetéscsapatává vált. Elárulta viszont, hogy elkövetett egy hibát, mégpedig azt, hogy nem tudta a csapatot a rajt előtt három nappal kivinni a vb-re, ebből adódóan az első, Izland elleni meccset közvetlenül a fárasztó utazás után kellett megvívniuk.

Mocsai Lajos emlékeztetett a vb-re való kijutás kiharcolására a Veszprém Arénában a szlovén válogatott ellen. Szerinte a győzelem másutt, más közegben nem jött volna össze, hiszen akkor – miután kiderült, hogy egy erősebb válogatottal szemben kell a vb-re kijutni – „olyan sok jelentkező sem volt a szövetségi kapitányi posztra”. A szakember szerint akkor sikerült pontot tenni arra a többéves folyamatra, amely után – az MKB Veszprém vezetőivel egyeztetve a klub és a válogatott programját – elindulhatott egy „új szemlélet és új időszámítás” a közös munkavégzésben. A szövetségi kapitány szerint a világbajnoki hetedik hely kifejezetten jónak mondható, s a csapat kreativitásban, dinamikában sokat fejlődött.

A sajtótájékoztatón elhangzott, péntekre tisztázódik a Barcelonában játszó Nagy Lászlóval kapcsolatosan minden kérdés, a klasszis kézilabdázónak ugyanis legkésőbb addigra kell választ adnia, hogy vállalja-e a játékot a magyar válogatottban. „Tovább ugyanis nem lehet ezt a tésztát nyújtani” – mondta az MTI-nek Hajnal Csaba, az MKB Veszprém szakosztályvezetője, aki annak a bizottságnak a vezetője, amelyet a Magyar Kézilabda-szövetség bízott meg a Nagy Lászlóval folytatandó tárgyalásokkal.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés