
Norvégia női kézilabdacsapata öt ezüst- és négy bronz mellett ötödször ünnepelhet vb-aranyat
Fotó: Facebook/Håndballjentene
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
2025. december 14., 20:482025. december 14., 20:48
Magas tempóban indult a találkozó, gyors támadások és sok gól jellemezte a finálé elejét. A németek 32 év után szerepeltek újra döntőben és hét perc után 6-4-re vezettek. A folytatásban inkább a hatékony védelmek uralták a meccs képét, az eredmény pedig végig szoros volt, egyik fél sem tudott ellépni riválisától. Pihenőre döntetlennel vonultak a csapatok,
A második félidő elején megszületettek az első Reistad-gólok, ezekkel és a 45 esztendős hálóőr, Katrine Lunde védéseivel együtt a norvég válogatott a mérkőzés addigi legnagyobb különbségét kialakítva 15-12-re eltávolodott. Innen egy találatra (16-15) fel tudott zárkózni a társházigazda, sőt, 17-17-nél egyenlített. A vezetést nem tudta átvenni, ám elérte azt, amit ezen a tornán még egyetlen csapat sem: kiélezett szituációban, mindössze egygólos lemaradással vágott neki az utolsó öt percnek.
A 14 védéssel záró Lunde az előzetes tervek alapján ezzel a találkozóval búcsúzott el a norvég csapattól, a sportági legenda három ötkarikás és hét Európa-bajnoki elsőség mellé harmadik vb-sikerét zsebelte be.
A norvégok győri játékosai közül Kristine Breistöl, Emilie Hovden és Veronica Kristiansen sem talált be, a ferencvárosi Vilde Ingstad két gólt szerzett. Utóbbi német klubtársa, Emily Vogel négyszer volt eredményes.
A magyar válogatott 12 esztendő után jutott ismét a legjobb nyolc közé, hetedikként zárta a tornát, ezzel az elmúlt húsz év legjobb vb-eredményét érte el.
Eredmény, döntő:
Norvégia-Németország 23-20 (11-11)
Rotterdam, v.: Álvarez, Bustamante (spanyolok)
lövések/gólok: 38/23, illetve 42/20
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 1/1
kiállítások: 8, illetve 4 perc
Korábban, bronzmérkőzés:
Franciaország-Hollandia 33-31 (12-11, 26-26, 29-27) - hosszabbítás után

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
szóljon hozzá!