
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A csoportjában éllovas magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte szombaton a vendég szerb csapatot Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így ha kedden Litvániában is begyűjti a három pontot, akkor kijut a jövő évi németországi kontinenstornára.
2023. október 14., 23:472023. október 14., 23:47
2023. október 15., 00:512023. október 15., 00:51
Telt ház és fantasztikus hangulat fogadta a kivonuló csapatokat. A magyar szurkolók az egyik kapu mögötti részt mind a három szinten piros-fehér-zöldbe borították, emellett felhúzták Rózsa Sándor arcképét és a híres betyár egyik mondásával üzentek a válogatottnak:
Az MTI beszámolója szerint az első öt percben egyértelműen Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai voltak kezdeményezőbbek, a hazai csapat – amely korábban 2-1-re nyert a legnagyobb rivális Szerbia otthonában – támadólag lépett fel, próbálta irányítani a játékot, de később kiegyenlítetté vált a találkozó és többnyire a két büntetőterület között zajlott a játék.
Az első igazán veszélyes akciót negyedóra elteltével a szerbek vezették, a magyar ellentámadásnál pedig Szoboszlai csinált bolondot a védőjéből, azonban Nego 16 méteres lövését blokkolták. A szögletből aztán ismét a vendégek vittek végig egy gyors kontrát, két támadó vezette a labdát egy magyar védőre, de végül Dibusz lefülelte Zivkovic kulcspasszát.
A góltól még jobban felbátorodott a magyar csapat, amely ebben a periódusban uralta a játékot, volt is néhány ígéretes akciója, de nem sikerült növelnie az előnyét. Bár a vendégek kissé váratlanul szögletből egyenlítettek, örömük alig egy percig tartott, mert Sallai bombagólja visszaállította a két csapat közti egygólos különbséget. A szünetig hátralévő bő tíz percben többet volt a labda a szerbeknél, de ismét mezőnyjátékkal telt az idő komoly helyzet nélkül.
Sallai Roland bombagólja győztes találatnak bizonyult
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Térfélcserét követően hatalmas lendülettel vetették magukat a küzdelembe a szerbek, akik beszorították a magyar csapatot.
Bár a folytatásban is többet birtokolták a labdát a vendégek, fölényük korántsem volt már annyira nyomasztó, sőt, a veszélyes magyar kontrák egyikének végén Varga Barnabás a keresztlécre fejelte a labdát. Az ismét megélénkülő mérkőzésen a szerbek is közel kerültek az egyenlítéshez, ugyanis egy támadáson belül Tadic és Pavlovic is a bal kapufát találta telibe. A lüktető és élvezetes csata Bolla ziccerével folytatódott, de Sallai remek passza után a Servette futballistája eltévesztette a bal alsó sarkot.
Az utolsó negyedórában a nemzeti együttes már próbálta tördelni a játékot, hogy megőrizze minimális előnyét a lefújásig, de ha lehetősége volt, ugyanúgy támadásba lendült, ezekben pedig nagyobb veszély volt, mint a szerb akciókban. A hatperces hosszabbításban kissé beszorult a magyar válogatott, de kivédekezte a hátralévő időt, így az Eb-részvétel kiharcolásának küszöbére ért.
A lefújás pillanatában a két csapat játékosai még összeakaszkodtak – Kalmár második sárgával piros lapot is kapott –, de miután szétválasztották a feleket, a magyar futballisták és a szurkolók érezhetően már-már a kijutást ünnepelték együtt.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az immár kilenc mérkőzés óta veretlen nemzeti együttes a mostani sikernek köszönhetően kedden Kaunasban már úgy lép pályára, hogy ha legyőzi Litvániát, akkor bebiztosítja sorozatban harmadik Eb-részvételét és az 1986-os világbajnokság óta először egyenes ágon, pótselejtező nélkül jut ki egy világversenyre.
Litvánia egyébként szombaton 2-0-ra győzött Bulgáriában, miután a hazaiak a 42. percben emberhátrányba kerültek.
Eb-selejtező, G csoport, 7. forduló:
Magyarország-Szerbia 2-1 (2-1)
Puskás Aréna, 58 215 néző, v.: Francois Letexier (francia)
gólszerzők: Varga B. (21.), Sallai (34.), illetve Pavlovic (33.)
sárga lap: Varga B. (78.), Botka (93.), Kalmár (94., lefújás után), illetve Milenkovic (77.)
kiállítva: Kalmár (a lefújás után)
Magyarország: Dibusz - Fiola (Botka, 74.), Lang, Szalai A. - Nego (Bolla, 62.), Nagy Á., Styles (Kalmár, 62.), Kerkez - Sallai (Kata, 74.), Szoboszlai - Varga B. (Ádám, 84.)
Szerbia: V. Milinkovic-Savic - Erakovic (Tadic, a szünetben), Milenkovic, Pavlovic - Zivkovic (Radonjic, 75.), Gudelj, S. Milinkovic-Savic, Terzic (Kostic, a szünetben) - Lukic (Ratkov, 84.), Mitrovic, Gacinovic (Djuricic, 67.)
A csoport állása:
1. Magyarország 5 4 1 - 9- 2 13 pont
2. Szerbia 6 3 1 2 10- 6 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5- 5 8
4. Litvánia 6 1 2 3 6-10 5
5. Bulgária 6 - 2 4 3-10 2
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!