Hirdetés

Mihai Covaliu az új hokielnök

Egy érvénytelen voks mellett egyhangúlag választották meg Mihai Covaliut a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnökének a csütörtöki közgyűlés küldöttjei. 

2015. június 18., 17:232015. június 18., 17:23

A bukaresti ügyvéd, aki korábban alelnökként és a bírói testület vezetőjeként tevékenykedett a sportági szervezetben, az egyedüli jelölt volt a Florian Gheorghe egy évvel ezelőtti elhunyta miatt megüresedett tisztségre.

„Mindenekelőtt meg kell oldanunk azt a problémát, amelyet a zárolt számláink és régi adósságaink okoznak, hogy le tudjunk hívni pénzalapokat” – ismertette terveit a Krónikával az új sportvezető. Covaliu emlékeztetett rá, hogy az elmúlt esztendő különösen nehéz volt a szövetség számára, jogászként pedig még ő is tehetetlen a számlákkal, szerződésekkel megalapozott követleléseikkel bírósághoz forduló felperesekkel szemben.

„A baj viszont épp az, hogy sajnos a legtöbb ügy már lezárult, és eleget kell tenni a bíróság ítéletének. Igaz, még a múlt héten is érkezett a szövetséghez értesítés újabb perről” – magyarázta. Úgy tudja, az FRHG vezetősége tavaly már megkezdte a felelősségre vonást a kialakult helyzetért, ám az ezzel kapcsolatos részletekről egyelőre nincs bővebb információja.

„Ahhoz, hogy támogatókat találjunk, tisztázni kell a pénzügyi helyzetünket, nem lehetnek a számláink zárolva. A magántőke pedig rendkívül fontos lenne, mert kizárólag a minisztérium által biztosított költségvetésből nem tudunk fejlődni. Az épp csak a túléléshez elégséges” – mutatott rá Covaliu.

Az új FRHG-elnöknek több olyan projektje van, amely az utánpótlás-nevelést, valamint az edzők és játékvezetők képzését célozza. Tájékoztatása szerint ezt elsősorban olyan külföldi szövetségekkel partnerségben képzelte el, amelyek erre már rég megalapozott rendszert alakítottak ki.

„Elsősorban a tengerentúli szervezeteknek vannak ilyen programjaik. Az együttműködés révén lehetséges, hogy a mi szakembereink utaznak el hozzájuk tapasztalatszerzés céljából, de reményeim szerint már most nyáron Romániába is elhozhatunk olyan külföldi lektorokat, akik utána legalább egy évig figyelemmel is követik a játékosok, edzők és bírók képzéseinek eredményeit” – részletezte elképzelését.

Elismerte, hogy egy tehetséggondozó központot is szeretne, de egyelőre ez a fejlesztési munka klubonként, sorra fog majd zajlani. Meggyőződése, hogy ezáltal megalapozhatnák egy erős U14-es és U16-os korosztályos válogatottat, amelyek tagjai a jövőben a felnőttcsapatot vezethetik sikerre.

Lapunk érdeklődésére üdvözölte azoknak a kluboknak a törekvéseit, akik hazai nevelésű játékosokból építkeznek, ám a Brassói Corona e heti döntésével kapcsolatban hozzátette: bár a válogatott szempontjából hasznos lesz, hogy a barcaságiak csak hazai hokisokkal szerepelnek majd, de a bajnokság színvonalában rövid távon visszaesést jelent majd a légiósok hiánya.„Türelemre és időre lesz szükség, de öt-hat év múlva beérhet a gyümölcse” – vallja Covaliu.

A 2015–2016-os bajnoki szezon programjának és szabályzatának kidolgozása az elkövetkező időszak prioritása lesz. Amint azt lapunk már korábban jelezte, a Csíkszeredai HSC a csütörtöki közgyűlésen javasolta, hogy térjenek vissza a két évvel ezelőtti rendszerhez, amely alapján a Mol Ligában is szereplő csapatok egymás elleni mérkőzései a hazai élvonalbeli pontvadászatban is számítsanak.

Mihai Covaliu tájékoztatása szerint a bajnokság kiírásánál figyelembe veszik a klubok kéréseit, a programot pedig a következő, egy hónap múlva esedékes közgyűlésen vitatják meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés