Hirdetés

Michael Schumacher állapota kritikus

Michael Schumacher állapota továbbra is kritikus – hangzott el a német klasszist kezelő kórházban rendezett hétfői sajtótájékoztatón. A hétszeres világbajnok életét az orvosok szerint az azonnali ellátás mentette meg, valamint az, hogy a síbaleset pillanatában sisakot viselt.

Hírösszefoglaló

2013. december 30., 13:152013. december 30., 13:15

2013. december 30., 15:092013. december 30., 15:09

A baleset vasárnap, pár perccel délelőtt tizenegy óra után történt, két kijelölt méribeli sípálya között. A Sport Bild úgy tudja, hogy Schumacher egy technikai hiba miatt csúszott a mélyhóba, ezért veszítette el uralmát és csapódott egy sziklának. A kilencvenegyszeres futamgyőztest helyi idő szerint 11 óra 53 perckor az Alberville-Moutiers kórházba szállították, majd egy óra elteltével helikopterrel a grenoble-i egyetemi kórházba.

Itt azonnal végrehajtottak egy operációt, majd az ex-versenyzőt mesterséges kómába helyezték. Erre azért volt szükség, hogy meg tudják előzni a komolyabb agyi károsodásokat. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Schumachernek hematómája van, és jelenleg is próbálják csökkenteni a nyomást a fejében. Az orvosok azt is elárulták, hogy a 44 éves sportember agya biztosan megsérült a balesetben, de azt egyelőre nem tudják, hogy mekkora a sérülés mértéke.

A közleményből kiderül, hogy Schumacher állapota továbbra is kritikus, az orvosok pedig jelenleg nem tudják megmondani, hogy pontosan mi is fog történni az egykori pilótával. Jelenleg nem tűnik valószínűnek, hogy szükség lesz egy újabb operációra. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az „orvosok továbbra is Schumacher életéért küzdenek\", a kórház azonban rendkívül fejlett eszközökkel rendelkezik, melyekkel kezelni tudják a világbajnok sérüléseit.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés