
2012. október 30., 08:382012. október 30., 08:38
A Keleti konferencia két topcsapatának összecsapását elsősorban Ray Allen nyári átigazolása teszi pikánssá: a 37 éves triplaspecialista öt bostoni szezon és egy bajnoki cím (2008) után igazolt a floridai csapathoz, amelynek játékosai ez alkalommal kapják meg a bajnoki címért járó gyűrűket. A bajnok egyébként nem sokat változtatott keretén, a LeBron James–Dwayne Wade–Chris Bosh sztártrió mellett főként 30 év feletti, rutinos játékosok alkotják a keretet.
Az igazán nagy változások New Yorkban és Los Angelesben voltak. New Yorknak újabb csapata lett a Knicks mellett, miután a New Jersey Nets orosz tulajdonosa, Mihail Prohorov Brooklynba költöztette a csapatot: az egymilliárd dollárból felépített, 18 ezer férőhelyes Barclays Center lesz a klub otthona. Az új székhelyet immár nevében is viselő klub 1957 óta az első brooklyni profi klub, amióta a Dodgers baseballcsapata átköltözött Los Angelesbe.
Az új csarnok nyitómeccsét stílszerűen a két New York-i együttes vívja majd csütörtökön. Az elmúlt években nem sok vizet zavaró Nets a keretét is megerősítette a nyáron: Joe Johnson (Atlanta Hawks) mellett két európai kosaras is érkezett: a grúz Tornike Sengelia (Charleroi) és az Euroliga tavalyi kosárkirálya, a bosnyák Mirza Teletovics (Caja Laboral). Manhattanben viszont veteránokkal tömték tele a csapatot: az öt új igazolás közül a 35 éves argentin válogatott Pablo Prigioni (Caja Laboral) a legfiatalabb, mellette Marcus Cambyt (Houston Rockets, 38), Jason Kidd (Dallas Mavericks, 39), Kurt Thomas (Portland Trailblazers, 40) és Rasheed Wallace (Boston, 38) ment a Knickshez.
A nyugati parton a Los Angeles Lakers két újabb szuperklasszissal bővítette kerettét: Kobe Bryant és a spanyol Pau Gasol mellé jött az NBA egyik legjobb centere, Dwight Howard (Orlando Magic) és a veterán irányító, Steve Nash (Phoenix Suns). A nagy négyestől egyértelműen bajnoki címet várnak Kaliforniában, miközben a főcsoporton belüli legnagyobb riválisuk az utolsó pillanatban meggyengült. A tavalyi döntős Oklahoma City Thunder tulajdonosai ugyanis Kevin Durant, Russell Westbrook és Serge Ibaka mellett nem vállaltak be egy újabb sztárfizetést, inkább elcserélték a liga egyik legjobb csereemberét, az olimpiai bajnok James Hardent Houstonba.
Az NBA alapszakasza április 17-éig tart, ezalatt valamennyi csapat 82 mérkőzést játszik. A rájátszás április 20-án rajtol, az All Star-gálát pedig február 17-én a houstoni Toyota Centerben rendezik meg.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.