
Fotó: Agerpres
2009. december 02., 11:092009. december 02., 11:09
A voksoláson – amelyen 96 újságíró adta le szavazatát, és amelynek eredményét tegnap hozták nyilvánosságra – a második helyen a portugál Cristiano Ronaldo, a Manchester United majd a Real Madrid játékosa, a harmadikon pedig Xavi, az FC Barcelona spanyol középpályása végzett.
A rosariói születésű Messi 473 ponttal végzett az élen, Cristiano Ronaldo 233-at, Xavi 170-et kapott. Az Aranylabda 54 éves történetében még egyetlen győztes sem diadalmaskodott ilyen elsöprő fölénnyel. Tavaly a portugál játékos 446 ponttal nyert, míg a második Messi 281-et kapott.
„Nagy megtiszteltetés ez számomra, nem hittem volna, hogy nyerni fogok” – mondta Messi, aki idén spanyol bajnoki címet, Király Kupát és Bajnokok Ligáját nyert, és kilenc találattal a BL gólkirálya lett, az Aranylabdát pedig a vasárnapi párizsi átadóünnepségen veheti át. – Nagyon fontos számomra, hogy én vagyok az első argentin győztes. A korábbi díjazottak nagy játékosok, sok kiváló labdarúgó meg sem kapta ezt az elismerést. A családomnak ajánlom ezt a trófeát, amely mindvégig kitartott mellettem.”
Messi – aki karrierje során már két Bajnokok Ligáját (2006, 2009), Európai Szuperkupát (2009), három spanyol bajnoki címet (2005, 2006, 2009), spanyol Király Kupát (2009), olimpiát (2008) és U20-as világbajnokságot (2005) is nyert – ötévesen kezdett el futballozni, Barcelonába 11 évesen került a Newell’s Old Boystól, miután növekedésihormon-hiányt diagnosztizáltak nála, az argentin klubnak pedig nem volt elég pénze ahhoz, hogy állja a kezelés költségeit.
| A France Football című francia magazin által alapított Aranylabdát 1956 óta ítélik oda minden évben egy labdarúgónak, a választás szabályai azonban az utóbbi bő fél évszázad során többször is változtak. Eredetileg a legjobb teljesítményt nyújtó európai játékos kaphatta meg az elismerést, majd később – 1995-től – már minden olyan futballista, aki a földrészen szerepelt. Két éve annyiban módosult a szavazás, hogy Európán kívül játszók is rákerülhettek a jelöltlistára, más kérdés, hogy az idei aspiránsok közül mindenki az öreg kontinens valamelyik klubjában kergeti a labdát. Korábban az európai szövetség (UEFA) tagállamainak egy-egy szakújságírója voksolhatott a legjobbakra, a 2007-es változás nyomán azonban a többi kontinentális szövetségből minden olyan ország egy-egy képviselője is szavazhat, amely legalább egyszer szerepelt világbajnokságon. |
„Tudtam, hogy a favoritok között vagyok, hiszen a Barcelonában játszom, amely mindent megnyert az elmúlt szezonban, de arra nem is gondoltam, hogy ilyen nagy fölénnyel nyerhetek Aranylabdát” – vallotta be Lionel Messi, aki 2014-ig meghosszabbította szerződését az FC Barcelonával.
Az első öt közé egyébként idén négy olyan futballista került, aki az év során játszott a Barcelonában, Xavi mögött ugyanis Andres Iniesta és Samuel Eto’o végzett a negyedik, illetve ötödik helyen. A katalán csapatból összesen hetedszer került ki aranylabdás Messi személyében, ezzel harmadik a klubok rangsorában – az élen a nyolc-nyolc díjjal büszkélkedő Juventus és AC Milan áll holtversenyben.
Az országok versenyében a hét-hét aranylabdást adó NSZK/Németország, illetve Hollandia vezet, míg a bajnokságok szempontjából a 17 győzelmet begyűjtő Serie A áll az élen. Az egyéni győzelmek számát tekintve két holland, Johan Cruyff és Marco van Basten, valamint egy francia, a jelenlegi UEFA-elnök Michel Platini tartja a rekordot három-három sikerrel.
Platini az egyetlen, aki sorozatban háromszor nyert. Az első nem európai díjazott a libériai George Weah volt 1995-ben, védőként pedig – három éve – az olasz Fabio Cannavaro nyert először.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.