Hirdetés

Menetel az Oţelul

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Szászmedgyesen folytatódott a galaci menetelés a labdarúgó I. ligában, az éllovas Gabriel Paraschiv az utolsó 20 percben szerzett két góljával biztosította be csapata zsinórban ötödik győzelmét.

Boros Miklós

2010. október 25., 09:542010. október 25., 09:54

Ezzel négy pontra nőtt az Oţelul előnye, ám Dorinel Munteanu edző továbbra sem tartja bajnokesélyesnek együttesét, mondván, hogy anyagilag nagy a különbség a riválisok javára.

Az előny növekedése a Kolozsvári U-nak is köszönhető, amely közel járt ahhoz, hogy megtörje a temesváriak veretlenségi sorozatát, ám a 27. születésnapját ünneplő Ianis Zicu megmentett egy pontot a bánságiaknak.

„Védőink nagyon naivak voltak, a negyedosztályhoz illő hibákat követtek el – értékelt Cosmin Contra, a temesváriak trénere. – A második félidővel már elégedett vagyok, voltak helyzeteink a kolozsváriak antifutballja ellenére”. Marian Pană, az U edzője szerint Contra sikeres cseréi változtatták meg a játék képét:

„Az első félidőben bátran támadtunk, aztán Temesvárnak volt több helyzete, így elégedett vagyok az eredménnyel.” A Dinamo idén először tudott kapott gól nélkül hozni egy mérkőzést, és ez győzelmet is ért Besztercén.

A Gloria veresége Laurenţiu Reghecampf edző állásába került, helyére Nicolae Manea érkezik, aki 1987 és 1991 között a csapat játékosa volt, és húsz éve ő szerezte a klub első élvonalbeli gólját. Az erdélyi csapatok közül idegenben szerzett pontot Brassó és Marosvásárhely is, utóbbi edzője azonban mégis elégedetlen volt.

„Szépen játszottunk, sokat volt nálunk a labda, de nem használtuk ki a helyzeteinket” – vélte Ioan Ovidiu Sabău, hozzátéve, hogy Marius Avram játékvezető tévesen érvénytelenítette les miatt Munteanu gólját. A vásárhelyiek fölényét Selymes Tibor, az Astra szakvezetője is elismerte, aki szerint csapata középpályája csődöt mondott a mérkőzésen.



Liga 1, 12. forduló:

Victoria Brăneşti–Brassói FC 1-1 (Olariu 63. – 11-esből, illetve Cristescu 72.),
Temesvár FC–Kolozsvári U 2-2 (Axente 4., Zicu 67., illetve Szilágyi 12., Machado 28.),
Besztercei Gloria–Dinamo 0-2 (Dănciulescu 15., Andrei Cristea 90.),
Astra Ploieşti–Marosvásárhelyi FCM 0-0,
Medgyesi Gaz Metan–Galaci Oţelul 0-2 (Paraschiv 73., 87.),
Universitatea Craiova–FC Vaslui 0-1 (Bello 42.),
Sportul Studenţesc–Rapid 0-2 (Marcos Antonio 47., Herea 82. – 11-esből).
A Kolozsvári CFR–Unirea Urziceni mérkőzés lapzárta után ért véget, a Steaua–Pandurii találkozót (DigiSport, 20.30) ma rendezik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés