
Fotó: Agerpres
2008. augusztus 21., 00:002008. augusztus 21., 00:00
Mészáros az elmúlt szezon téli szünetében vette át az U irányítását, amely végül kiesett az élvonalból, úgy, hogy két ponttal elmaradt a Liga 1-es kötelező pontminimumtól, így mínusz 2 ponttal kezdte a másodosztályos idényt. Mészáros helyét ideiglenesen Marius Popescu eddigi másodedző tölti be. Az U legközelebb a szintén a Liga 1-ből kiesett Aradi UTA otthonába látogat.
Remus Câmpeanu, a klub ügyvezető tanácsának elnöke az első fordulóban nyújtott gyenge teljesítménynyel magyarázta Mészáros menesztését. „Több szempontból kielemeztük a látottakat, és végül úgy döntöttünk, jobb, ha megválunk Mészáros Alpártól. Reméljük, Marius Popescu ideiglenes megbízatása csak rövid időre szól, de a játékosoknak így is teljesíteniük kell feladataikat” – nyilatkozta a klubvezető.
Mészáros Alpár csalódott volt, legfőképpen amiatt, ahogyan megtudta a hírt. „Ahhoz sem volt bátorságuk, hogy felhívjanak, vagy személyesen közöljék, az interneten olvastam, hogy menesztettek. A volt ügyvezető igazgató, Adrian Alexandrescu fúrt meg. Szomorú jövőt jósolok a csapatnak” – fogalmazott Mészáros Alpár.
A tréner utódjáról a klubvezetők nem nyilatkoztak, ám sajtóértesülések szerint Dorinel Munteanu, a CFR korábbi trénere a legnagyobb esélyes a vezetőedzői tisztség betöltésére.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.