
„Megtörtük a jeget” – örvendezett Michael Weiss, a mostanáig még sereghajtó Galaci Oţelul vezetőedzője, miután az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság aktuális szezonjában először sikerült győznie, ráadásul épp a Rapid ellen gyűjtötte be a három pontot a hatodik forduló hétfői mérkőzésén.
2014. szeptember 02., 18:572014. szeptember 02., 18:57
A szakvezető bevallása szerint bukaresti vendégeinek a játéka elmaradt a várakozásaitól, meglátása szerint nagyobb különbséget is kiharcolhattak volna a pályán. Pedig a fővárosiak szinte mindvégig enyhe nyomást gyakoroltak a moldvaiakra, különösen, miután Cristian Cristea 7. percben jegyzett találatával gólhátrányba kerültek.
Csakhogy hiába vezették fel hatékonyan a labdát, a galaciak kapuja előtt már nem találtak megoldást a védelem megtörésére, így amikor Cristea a 60. percben duplázott, egyben beállította a 2-0-ás végeredményt.
„Kétszer leptek meg minket: egyszer ellentámadásból, egyszer pedig pontrúgással. Mi ellenben nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket, ez jelentette a különbséget” – magyarázta Ionel Ganea, akinek az együttese immár 13. helyig, közvetlenül a tabellán előretörő Oţelul mögé csúszott vissza. Sajtóhírek szerint a Rapid edzőjének tíz forduló alatt 17 pontot kellene begyűjtenie, ám amikor esetleges menesztését firtatták, már idegesen reagált, és elutasította a válaszadást a célkitűzésével kapcsolatos újságírói kérdésekre.
A hatodik forduló másik hétfői összecsapása is 2-0-ás hazai sikerrel zárult: a Kolozsvári U gyakorlatilag az első félidőben, egy negyed óra leforgása alatt „lerendezte” a vendég Iaşi elleni meccset. A Szamos-partiaktól előbb Nuno Filipe Viveiros (23. perc), majd Nicolae Muşat (37 p.) talált be a kapuba, így egy helyet előrébb lépett tabellán.
A Liga 1 állása:
1. Astra 6 5 0 1 16-2 15
2. Steaua 6 5 0 1 14-3 15
3. Petrolul 6 4 1 1 13-4 13
4. CFR 6 4 1 1 12-3 13
5. Dinamo 6 3 3 0 11-5 12
6. Vásárhely 6 3 2 1 10-5 11
7. Ceahlăul 6 3 1 2 6-9 10
8. Botoşani 6 3 0 3 5-9 9
9. Kvári. U 6 2 2 2 7-5 8
10. Medgyes 6 2 2 2 6-7 8
11. Pandurii 6 1 3 2 4-9 6
12. Galac 6 1 2 3 4-8 5
13. Rapid 6 1 2 3 4-9 5
14. Brassó 6 1 2 3 5-11 5
15. Concordia 6 1 1 34 2-9 4
16. Viitorul 6 0 3 3 4-8 3
17. Iaşi 6 0 3 3 2-9 3
18. Craiova 6 0 2 4 4-14 2
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!