2010. január 15., 11:012010. január 15., 11:01
Szávay, aki – budapesti tornagyőzelmét leszámítva – jobbára csapnivaló teljesítményt nyújtott 2009-ben, tavaly kiemeltként már az első körben elbukott, Czink pedig a második kanyarban esett ki. Előbbi saját bevallása szerint jól kezdte a mostani esztendőt, az Australian Open előversenyein, Brisbane-ben és Sydneyben is bejutott a nyolcaddöntőbe, ráadásul a második tornán legyőzte a korábbi világelső szerb Jelena Jankovicsot is.
Czink Melinda ugyanakkor remek évet hagyott maga mögött: megnyerte élete első WTA-tornáját, egy esztendő alatt több mint 60 helyet lépett előre a világranglistán, és jelenleg a 37. a rangsorban. A tavalyi év elején Szávay még az előkelő 25. helyen volt, ám mostanra lecsúszott a negyvenedikre. Ami a női elitmezőnyt illeti, továbbra is érvényes a megállapítás, hogy a Williams testvérek újra a csúcsra érhetnek: ha a címvédő Serenának vagy Venusnak kijön a lépés, bárkit képesek lesöpörni a pályáról. Nagy eséllyel indul Kim Clijsters is: a belga játékos tavaly a szülési szabadság után visszatérve végigverte a világot, és megnyerte a US Opent.
Aztán idén a másik belga teniszcsillag, Justine Henin is visszatért, és húsz hónapos szünet után már az első tornáján bejutott a fináléba, ahol éppen Clijsterstől kapott ki hatalmas csatában. Hozzátartozik a tényekhez, hogy Heninnek alaposan meggyűlt a baja a negyeddöntőben Czink Melindával, aki alaposan csak a döntő játszma rövidítésében kapott ki. Esélyesek lehetnek még az orosz lányok: Jelena Gyementyjeva, Szevatlana Kuznyecova és a volt világelső Dinara Szafina is.
A férfiaknál sincs kiemelkedő favorit: hat kivételes képességű teniszező közül bármelyik megnyerheti az esztendő első GS-tornáját. A korábban háromszor győztes és jelenleg világelső Roger Federer nagyon fogadkozott, hogy idén még jobban játszik, mint tavaly, aztán Dohában alaposan móresre tanította őt Nyikolaj Davigyenko, aki a döntőben is megmutatta, hogy számára más időszámítás kezdődött 2009-ben a Mesterek Kupájának megnyerésével.
A kopasz orosz a fináléban a korábbi világelső (tavaly Melbourne-ben győztes) Rafael Nadalt is legyőzte, ugyancsak pazar tenisszel. Igaz, bravúros győzelme után elismerte, a GS-tornákon három szettben kell nyerni, s ő a kétjátszmás meccsekhez van „belőve”. Ott lehet a végső elszámolásnál a legutóbbi US Openen győztes argentin Juan Martin del Potro és a brit Andy Murray, továbbá a szerb Novak Djokovics, aki két éve hódította el a pálmát az ausztrál metropolisban.
| A férfiaknál 1905-ben rendezték meg az első teniszviadalt az ötödik kontinensen – igaz akkor még Australasian Championshipsnek hívták –, míg a nők 1922 óta vesznek részt az Australian Openen. A férfiaknál Rodney Heath, míg a hölgyeknél Margaret Molesworth vitte el a pálmát az első tornán. Melbourne 53, Sydney 17, Adelaide 14, Brisbane 8, Perth 3 alkalommal lehetett házigazda, míg 1906-ban és 1912-ben Új-Zélandon rendezték a tornát. A szervezők 1972-ben határoztak úgy, hogy a legnagyobb teniszstadiont biztosító városban, Melbourne-ben lesz végleges otthona az ausztrál nemzetközi bajnokságnak. A Kooyong Tennis Club füves pályáin 1987-ig versengtek a legjobbak, majd a következő évtől a nagy érdeklődésre való tekintettel a Flinders Parkban (1996-tól Melbourne Park) bonyolították le a mérkőzéseket. A Grand Slam-viadal történetének legfiatalabb férfi egyéni bajnoka az ausztrál Ken Rosewall, aki 1953-ban 18 évesen és 2 hónaposan diadalmaskodott. A legidősebb győztesként is őt jegyzik: 1972-ben 37 évesen és 2 hónaposan vitte el a trófeát. A nőknél a svájci Martina Hingis számít a legifjabb bajnoknak, mivel 1997-ben 16 évesen és 3 hónaposan Melbourne-ben érte el élete első egyéni Grand Slam-sikerét. A legidősebb bajnok az ausztrál Thelma Long: 1954-ben 35 évesen és 8 hónaposan diadalmaskodott. Az egyéni versenyekben eddig az ausztrálok voltak a legsikeresebbek, ugyanis a férfiaknál 50, míg a nőknél 43 alkalommal avattak hazai bajnokot. Az Egyesült Államok játékosai 40 (17 férfi, 23 női), a svéd teniszezők 6 (valamennyi férfi) elsőséggel következnek a sorban. A női és a férfi indulók ismét azonos pénzdíjért játszanak. A győztesek két-két millió ausztrál dollárt (átszámítva 1 millió 859 ezer amerikai dollárt) vihetnek haza, de az első forduló vesztesei is 19 400-zal vigasztalódhatnak. MTI |
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.