
2013. január 28., 08:302013. január 28., 08:30
A női fináléban a világelső Azarenka és a hatodik kiemelt Li Na is egyaránt második GS-sikeréért lépett pályára a Rod Laver Arénában, és az első szettet a kínai játékos uralta. A fordulópontot Li bokasérülése jelentette a második szettben, bár az ápolás után egyszer még elvette riválisa adogatását, azután viszont csak futott az eredmény után. A harmadik játszmában újra orvosi szünetre volt szüksége az egy esés után a fejét is beütő kínainak, Azarenka pedig megnyerte a hullámzó mérkőzést, egyben megvédve tavalyi címét és a világranglista első helyét is.
A férfiaknál Djokovics már negyedszer győzött Melbourne-ben, és az Open-korszak kezdete (1968) óta az első versenyző, aki zsinórban háromszor megnyeri a tornát. A finálét ugyan a brit Murray kezdte jobban, és rövidítésben behúzta az első játszmát, a harmadik közepétől azonban egyre komolyabb erőnléti gondjai adódtak. Djokovics ugyanis egy nagyon sima elődöntő (6:2, 6:2, 6:1 a spanyol David Ferrer ellen, alig 87 perc alatt) után két napot pihenhetett a döntő előtt, míg Murray csak egyet a svájci Roger Federerrel vívott ötszettes (6:4, 6:7, 6:3, 6:7, 6:2) mérkőzés után. A fináléban így is közel három órán át tartotta magát a skót játékos, ám adogatása első elvesztése után már nem tudott komoly ellenállást kifejteni. A 3 óra és 40 perces csata után diadalmaskodó Djokovics ezzel visszavágott Murraynek a tavalyi év utolsó GS-döntőjében, New Yorkban elszenvedett vereségért. Történelmet írt az amerikai Bryan-ikerpár is, amely hatodszor nyert Ausztráliában, és már 13 GS-győzelemnél tart.
Döntők, női egyes: Viktorija Azarenka (fehérorosz, 1.)–Li Na (kínai, 6.) 4:6, 6:4, 6:3. Női páros: Sara Errani, Roberta Vinci (olaszok, 1.)–Ashleigh Bartz, Casey Dellaqua (ausztrálok) 6:2, 3:6, 6:2. Férfi egyes: Novak Djokovics (szerb, 1.)–Andy Murray (brit, 3.) 6:7, 7:6, 6:3, 6:2. Férfi páros: Bob Bryan, Mike Bryan (amerikaiak, 1.)–Robin Haase, Igor Sijsling (hollandok) 6:3, 6:4. Vegyespáros: Jarmila Gajdosova, Matthew Ebden (ausztrálok)–Lucie Hradecka, Frantisek Cermak (csehek) 6:3, 7:5.
Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.
A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.
Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.