Hirdetés

Megvan Kemény Dénes utódja

Benedek Tibor marad a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya: a Kemény Dénes szeptemberi távozása után megbízott szakvezetõként dolgozó trénert csütörtökön választotta meg a magyar pólószövetség elnöksége titkos szavazással.

2013. január 04., 08:242013. január 04., 08:24

 „Piros betűs ünnep a mai nap, borzasztóan örülök. Számomra mindig csak a győzelem lesz elfogadható, de ennek eléréséhez megfelelő tervek kellenek és magát a végcélhoz vezetõ utat is rendkívül fontosnak tartom” – nyilatkozta a Vlv.hu-nak Benedek.

A játékosként 3-szoros olimpiai bajnok szakember az év végén távozó – időközben a szövetség elnökévé választott – Kemény Dénes mellett a kapitány segítőjeként dolgozott, az idei két Világliga-meccsen pedig ideiglenesen megbízott szakvezetőként már egyedül vezette gyõzelemre a csapatot a román és az olasz csapat ellen is.

„Lehet látni, hogy az elmúlt négy évben az általam vezetett válogatott gyengébb eredményei milyen helyzetbe hozták a sportágat. Annál jobban az elnökség nem tud segíteni a sportágon, hogy egy győztes szövetségi kapitány választ” – fogalmazott még a szavazás elõtt Kemény Dénes.

Benedeknek egyébként két kihívója volt: a szintén sokszoros válogatott pólósból lett két szakember, Gyöngyösi András és Vincze Balázs. Gyöngyösi Debrecenben alakított ki ütőképes együttest, amely a magyar élvonalban is remekel, az Eurokupában pedig  elõdöntős, míg a korábban a BVSC-nél edzősködő Vincze a Kásás Zoltántól tavaly nyáron megörökölt LEN Kupa-győztes szegedi csapatot tartotta ott a legjobbak között, irányításával a csongrádiak még versenyben vannak a Bajnokok Ligájában.

Benedek Tibor névjegykártyája, született: 1972. június 12. Posztja: szélsõ (balkezes). Klubjai: KSI (1980–1989), UTE (1989–1996), Roma (1996–2001), Pro Recco (2001–2004), Honvéd (2004–2007), Pro Recco (2007–2012).

Kiemelkedõ eredményei klubszinten: 4-szeres BEK-/Euroliga-/BL-gyõztes (1994, 2003, 2008, 2010), Európai Szuperkupa-gyõztes (1994, 2007), LEN-kupa-gyõztes (1993), 6-szoros magyar bajnok (1991, 1993, 1994, 1995, 2005, 2006), 6-szoros olasz bajnok (1999, 2002, 2008, 2010, 2011, 2012), 2-szeres Magyar Kupa-gyõztes (1991, 1993), 2-szeres Olasz Kupa-gyõztes (1997, 2010).

Válogatott: 3-szoros olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008), világbajnok (2003), Európa-bajnok (1997), 2-szeres Világkupa-gyõztes (1995, 1999), 2-szeres Világliga-gyõztes (2003, 2004), olimpiai gólkirály (1992), ifjúsági Európa-bajnok (1989).

Egyéb elismerései: az év játékosa (1992, 1993, 1994, 2002), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008), Budapest díszpolgára (2008).
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés