Hirdetés

Megvan a magyar Eb-keret magja – Elkezdődött a jegyárusítás

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint megvan a jövő nyári franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretének magja, ugyanakkor egyetlen futballistának sem szeretne ígérgetni, s előre elkötelezni magát.

Krónika

2015. december 14., 14:392015. december 14., 14:39

„Nem feledkezünk meg azokról, akik az Eb-re jutáshoz segítették a csapatot. A pótselejtezőn szereplő futballisták fontos szerepet játszottak, ám nekik sem akarok ígérgetni” – mondta a Telkiben tartott hétfői sajtótájékoztatón az MTI által idézett szakvezető, hozzátéve, hogy nagy meglepetések nem várhatóak, s biztosan nem fog 40–50 fő közül válogatni.

A jelenleg egy elsősorban fiatalokból álló, távlati kerettel edzőtáborozó kapitány elmondta, hogy a közvetlen Eb-felkészülés első szakaszában, február 20-tól négy napon át edz majd együtt a csapat, majd a második szakaszban, március 20. és 27. között a tréningek mellett biztosan játszik egy barátságos meccset, Storck reményei szerint hazai pályán. A harmadik, utolsó szakasz május 8-án kezdődik, s egészen az Eb-ig tart.

Márciusban kezdenek dolgozni a taktikán

A kapitány arról is beszélt, hogy az Európa-bajnoki felkészülés egy összetett folyamat. Először a játékosok erőnléti és egészségi állapotát mérik fel, így a mostani keret tagjait is tesztelik, majd januárban a klubokban, februárban pedig a válogatott edzőtáborában is ellenőrzik, ki milyen formában van. Az Eb-ellenfelekkel kapcsolatos tudnivalókat, a taktikát először márciusban kezdik átvenni, májusban majd több idő lesz ezzel foglalkozni.

Storck tervei szerint az utolsó felkészülési szakaszt május 8-án kezdik meg 15-16 fővel. A Magyar Kupa döntőjében érdekelt válogatottak egy héttel később érkeznek a nemzeti együtteshez, a teljes keret pedig – a külföldön játszókkal – május 23-án állhat össze. „Szerencsére viszonylag későn, június 14-én játsszuk első mérkőzésünket az Eb-n, így lesz elegendő időnk mindenre” – mondta a kapitány.

Állampolgárság kell a magyar szektorba szóló jegyhez

A sajtóeseményen elhangzott, hogy a jegyértékesítés az Európa-bajnokságra hétfőn elkezdődött, és hogy január 18-ig lehet regisztrálni. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy a szurkolók csak az Euro2016.com oldalon keresztül juthatnak jegyekhez, így semmilyen más ajánlattal ne foglalkozzanak. Kiemelte, hogy nem kell azonnal regisztrálni, mert mindenkinek, aki ebben az időszakban jelentkezik, ugyanolyan esélye lesz belépőhöz jutnia.

Minden résztvevő nemzet szövetsége megkapja a jegyek húsz százalékát az adott stadion befogadóképességéhez képest, ez összesen körülbelül 800 ezer belépőt jelent. Ez a magyarok esetében például azt eredményezi, hogy az első, június 14-i, Ausztria elleni találkozóra 8400 belépőt kap az MLSZ, mivel a bordeaux-i stadion befogadóképessége 42 ezer fő.

Négy nappal később az Izland elleni összecsapásra, amely a 67 ezres marseille-i Vélodrome-ban lesz, 13 400 jegyet kapnak a magyarok, míg június 22-én a portugálok elleni csoportzáró találkozóra 11 600-at, mivel a lyoni Stade des Lumieres 58 ezer férőhelyes. A pályára lépő csapatok szurkolóinak szektoraiba szóló jegyek igényléséhez vagy állampolgárság kell, vagy az adott országban élés igazolására lesz szükség.

A jegyértékesítés első szakasza már nyáron lezárult. A szerencsések sorsolás útján jutottak jegyhez, erről e-mailben már tájékoztatást kaptak. Márciusban indul az UEFA online jegybörzéje, ahol a jegyhez jutottak cserélhetnek vagy visszaadhatják belépőjüket, amelyet mégsem akarnak felhasználni. Az UEFA májusban küldi ki a jegytulajdonosoknak a belépőket.

Az Eb 51 mérkőzésére összesen 1,8 millió jegyet bocsátottak, bocsátanak áruba. A belépők árait négy kategóriába sorolták: a csoportszakaszra szóló jegyek 25, 55, 105, illetve 145 euróba kerülnek. A döntőt legkevesebb 85, legtöbb 895 euró kifizetésével tekinthetik meg a legszerencsésebbek. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés